Idén már az ottalvós Erzsébet-táborokat is megtartják Zánkán és Fonyódligeten

H I R D E T É S

Tavaly a koronavírus-járvány miatt csak a napközis táborokban vehettek részt a gyerekek, idén viszont az oltás tömegessé válásának köszönhetően az ottalvós táborok is biztonságosan megszervezhetőek, de a 18 év feletti dolgozók és látogatók csak védettségi igazolvánnyal vehetnek részt a táborokban.

Zánkán teljesen megújult a táborhely, Fonyódligeten pedig jelenleg is tart a felújítás, ott augusztus elsejétől jurtatáborban vehetnek részt a gyerekek. Az ottalvós táborok vasárnap estétől péntekig tartanak, ez alatt az étkezést biztosítják a résztvevőknek. A szülőknek a táborért jelképes összeget kell fizetniük, amelyet a diákok később elkölthetnek a büfében.

A csillebérci tábor elegendő forrás esetén a következő időszakban megújul, így három éven belül már lehet majd gyermektáborokat szervezni Csillebércen is.  Hornyák Tibor, az Erzsébet Alapítvány elnöke elmondta: a táborokra a felhívások hétfőn jelennek meg, jelentkezni május 28-ig lehet, a táborozásra lehetőséget kapókat június 11-ig értesítik.

Idén a tíz hét alatt 80 ezer gyerek vehet részt az Erzsébet-táborokban. Zánkán 3350-en, Fonyódligeten 800-an táborozhatnak egyszerre, összességében kétszer annyian, mint a korábbi években – emelte ki az elnök, aki szerint ez azt jelenti, hogy szinte mindenki részt vehet majd a táborban, aki jelentkezik. A táborozók naponta 60 program közül választhatnak.
    

A táborokban a nap 24 órájában jelen lesznek az Országos Mentőszolgálat és a Bethesda Gyermekkórház dolgozói, kidolgozták a járványügyi protokollt és tesztelési lehetőséget is biztosítanak. 

Forrás: MTI

#nyaralas #taborozas #jarvany

H I R D E T É S