Indul az elektromos autók pályázata !

H I R D E T É S

Az elektromos autók támogatására ma reggel 8:00 – tól lehet pályázni. A nagycsaládosok a 7-9 üléses autókhoz a kapható 2,5 milliós támogatást összevonhatják az elektromos autók kedvezményével, így akár már 9 millióért is beszerezhetik az új autót.

A kiírás szerint szerint a támogatást magánszemélyek, civil szervezetek, felsőoktatási intézmények illetve személyszállítással és taxis személyszállítással foglalkozó egyéni vállalkozók és cégek kaphatják meg. Magánszemélyek  egy gépkocsira pályázhatnak, civil szervezetek, egyesületek és felsőoktatási intézmények azonban akár 5 e-autóra is kérhetnek  támogatást – írja a hvg.

A pályázat használt, illetve hibrid autók megvásárlására nem szól, csak új vagy a márkakereskedő, illetve az importőr által saját tulajdonban Magyarországon forgalomba helyezett, tisztán elektromos meghajtásúra. Az idei pályázati keretösszeg alapján összesen 1200-2000 elektromos autóhoz adhat támogatást az állam.

A támogatás sávosan érhető el: a lakosság ötszemélyes autóra 12 millió forint vételárig annak maximum 50 százalékát, de legfeljebb 2,5 millió forintot, 12 és 15 millió forint közötti autóra maximum 1,5 millió forintot kaphat. Hétszemélyes autóra 14 millió forintig kapható az ár maximum 50 százaléka, de legfeljebb 2,5 millió forint, 14 és 17 millió forint közöttire pedig maximum 1,5 millió forint.

#fenntarthatosag #palyazat #e-auto

H I R D E T É S