Maszk

Ismét maszkot kell hordani a pécsi egyetemen

H I R D E T É S

Mától a PTE hallgatóinak kötelező a maszkviselés, és hetente kérdőívben kell nyilatkozni az ELTE hallgatóinak az állapotukról. A Semmelweis Egyetemen pedig nem kezdhetik el a félévet a nem beoltott hallgatók.

Az intézmény közleményében azt írja, az egyetem polgárainak többsége rendelkezik a szükséges védettséggel, ám a koronavírus delta-variánsának sokszoros fertőzőképességére, a járványügyi adatok mérsékelt emelkedésére, illetve a tanévkezdés tapasztalataira való tekintettel a PTE Operatív Stábja szigorított a szabályokon.

Az Egyetem területén kötelező a szájat és az orrot folyamatosan eltakaró orvosi maszk használata az alábbi esetekben:

– a Klinikai Központ területén a vonatkozó jogszabályi és belső utasítások szerinti módon,

– a zárt térben tartott, jelenléti foglalkozások (pl. előadás, szeminárium, gyakorlati óra) során, kivéve az előadást tartó személyt,

– a személyes jelenléttel megvalósuló ügyintézés során,

– a személyes jelenlét mellett, zárt térben tartott értekezletek, testületi ülések során, amennyiben nem biztosítható a biztonságos távolságtartás és/vagy a helyiség megfelelő szellőztetése.

A közösségi terekben, a közlekedő folyosókon, a kollégiumban, az irodákban, illetve a zárt térben tartott rendezvényeken nem kötelező, de erősen ajánlott az orvosi maszk használata.

Mint írják, a határozat nem vonatkozik az Egyetem fenntartásában álló köznevelési intézményekre, ahol az EMMI ágazati iránymutatásainak megfelelően rendezett a kérdés.

Fotó: Envato

#koronavirus #maszk #felsooktatas #szigoritas

H I R D E T É S