blank

Javulás várható a hazai a munkaerőpiacon

blank
blank

H I R D E T É S

Az április foglalkoztatási-munkanélküliségi adatokban a járvány harmadik hullámának hatása tükröződik, a nyitás előrehaladtával viszont érdemi javulás várható – állapították meg a ma megjelent KSH-jelentéseket kommentálva az MTI-nek nyilatkozó elemzők.

A Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint áprilisban a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 36 ezerrel meghaladta az előző év azonos időszakát, míg az előző hónapnál 57 ezerrel kevesebb volt. Az elsődleges munkaerőpiacon a foglalkoztatottak száma 28 ezerrel nőtt, míg a közfoglalkoztatottak száma 11 ezerrel, a külföldön dolgozóké 25 ezerrel csökkent. A munkanélküliek száma 211 ezer volt, ami az egy évvel korábbinál 24 ezerrel, a márciusinál pedig 17 ezerrel több.

Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője szerint az erős márciusi számok után az áprilisi adatokon meglátszik a harmadik hullám hatása. A májustól megkezdődött és egyre erőteljesebb nyitás hatására jóval nagyobb jelentőséggel bírnak majd a következő hónapok számai. A Takarékbank várakozásai szerint idén 4 százalék alatt lehet a munkanélküliség.

Az elsődleges munkaerőpiac növekszik és ez a tendencia még tovább erősödhet a nyitás felfutásával. A jelenleg látható iparági jelek alapján a nyár elejétől akár újra elérkezhet a másfél évvel ezelőtt látott munkaerőhiányos és erőteljes bérnövekedéssel járó munkaerőpiaci környezet, ami a második negyedévtől kezdődően a GDP-re is pozitív hatást fejthet ki és alátámasztja azokat a véleményeket, miszerint a hazai gazdaság lehet a régiós visszapattanás élén az idén.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint vélhetően a harmadik hullám okozta elbocsátások most kerültek csak be a statisztikába. Az áprilisban megkezdett fokozatos nyitás várhatóan a következő hónapokban fejti majd ki érdemi hatását a foglalkoztatottsági mutatókra. Ugyanakkor érdemes lesz figyelemmel követni a potenciális munkaerőtartalék alakulását is. A következő hónapok javulása elsősorban itt megy majd végbe.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágvezetője arra figyelmeztet, a foglalkoztatás áprilisban még nem érte el a 2019-es szintjét. A kedvezőtlen adatot a koronavírus miatt bevezetett korlátozások magyarázzák. A korlátozások enyhítésével ismét a foglalkoztatás bővülésére lehet számítani, sőt, egy-két hónapon belül a munkaerőhiány is ismét erősödhet, különösen azokban az ágazatokban, ahol a hosszú ideig tartó kényszerű zárvatartás miatt elbocsátásokra volt szükség (turizmus-vendéglátás), ahol a kereslet jelentős növekedése várható (építőipar) vagy ahol az alacsony bérek nem teszik vonzóvá a munkavállalást (oktatás).

Forrás: MTI

xgazdasag #munkanélküliseg #foglalkoztatas #ujranyitas

H I R D E T É S