Jelentős drágulás várható az iskolai menzákon

H I R D E T É S

Idén szeptembertől a közbeszerzési eljárásoknál már kötelezően kell alkalmazni egy kormányrendeletet, amit tavaly decemberben hirdettek ki – írja a Napi.hu. A cél, hogy egészségesebb, jobb minőségű legyen az iskolai menza, a szolgáltatóknak pedig több magyar alapanyagot kell felhasználniuk, de ez drágulással is jár.

A jogszabály alapján jövő év januárjától a közétkeztetésben felhasznált élelmiszerek legalább 60 százaléka hazai forrásból, vagy úgynevezett rövid ellátási láncon keresztül beszerzett formában kerülhet a közétkeztetők konyhájába. Ez az arány 2023. január 1-től már legalább 80 százalék lesz. Ez a korábbi beszerzési láncolatok átalakulását is hozza. A szezonalitás, a tárolási és szállítási kapacitások átalakulása miatt a módosítás egészen biztosan drágulást hoz majd.

A szakmai szervezetek szerint a nyersanyagárak és ezáltal a menza költségei 30-40 százalékkal növekedhetnek, de az önkormányzatokon sok múlik, hiszen ők állapítják meg a fizetendő térítési díjakat.

A Magyar Közétkeztetők Szövetsége már egy ajánlással is előállt, mennyivel drágulhat jövő januártól a bölcsődei, óvodai, iskolai étkezés. Ez alapján a fent említett 30-40 százalékos drágulás várható, ennyivel kell számolnia a szülőknek és az önkormányzatoknak.

Fotó: Envato

#iskola #menza #aremelkedes

H I R D E T É S