blank

Keresik a biztonságot a vállalkozók – visszavezetnék a munkahelyvédelmi bértámogatást

blank
blank

H I R D E T É S

Bár egyelőre nincs leépítési hullám, sokat segíthetne a cégek biztonságérzetének javításában, ha visszavezetnék a munkahelyi bértámogatást – vélik a vállalkozók. Azok, akik augusztus végiég igényelték a Kurzarbeitot, év végéig élhetnek a lehetőséggel.

Továbbra is a bizonytalanság a legmeghatározóbb a piaci szereplők körében. Senki sem tudja, hogy pontosan mikor lassul a járvány terjedése, szükség lesz-e néhány külföldi ország mintájára néhány hetes újabb leállásra, valamint az is nagy kérdés, mi következik a második hullám után. – mondta Perlusz László a Magyar Nemzetnek. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára hangsúlyozta, a bizonytalanságot érdemben csökkentené, ha a kormány újra elérhetővé tenné a munkahelyvédelmi bértámogatást.

A Kurzarbeitként is emlegetett bértámogatást augusztus utolsó napjáig lehetett igényelni. A csökkentett munkaidő bevezetéséhez kötött állami keresetkiegészítés meghosszabbítását a kormány nem tartotta indokoltnak. Azok a munkaadók és munkavállalók, akik augusztus 31-ig igénybe vették a bértámogatást, év végéig élhetnek a lehetőséggel.

Perlusz László elismerte, valóban nincs szó arról, hogy tömegesen igénybe vették volna a cégek és a dolgozók a munkahelyvédelmi bértámogatást, ugyanakkor a lehetőséggel csökkenthető a vállalkozások bizonytalansága.

Mint azt a lapnak elmondta, sok helyen év végéig dől el, megtartják-e a vállalkozások a munkavállalóikat vagy elbocsátásokba kezdenek. A szervezet főtitkára kiemelte: a bizonytalanság mérsékelhető azzal, ha minél szélesebb körben elérhetővé teszi a kormány a támogatásokat. Ezzel némileg növelve a biztonságérzetét azoknak a cégeknek is, amelyeknek egyelőre nincs szükségük állami szerepvállalásra.

Forrás: Magyar Nemzet

#bertamogatas #munkaltatok #elbocsatasok #kurzarbeit #valsag #munkahelyvedelem

H I R D E T É S