Handicapped woman sitting on a wheelchair

Kompenzációt kaphatnak a rokkantsági ellátásban részesülők, ha juttatásuk csökkent 2012-től

blank
blank

H I R D E T É S

Az Országgyűlés 163 igen, egy nem szavazattal és egy tartózkodás mellett elfogadta a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló kormányzati előterjesztést.

A változtatásra az Alkotmánybíróság 2018-as határozata miatt volt szükség, amelyben a testület az Országgyűlés nemzetközi szerződésből származó mulasztását mondta ki és a törvénnyel kapcsolatos alkotmányos követelményt állapított meg.

A jogszabály eredetileg azt tartalmazta, hogy az ellátás összege – az állapotjavulás kivételével – nem lehet kevesebb a felülvizsgálatot megelőzően járó juttatásnál. Az Alkotmánybíróság határozata szerint ugyanakkor alkotmányos követelmény, hogy “az állapotjavulás kivételével” szövegrészt kizárólag azokra alkalmazzák, akiknek nemcsak a jogszabályok szerinti kategóriák és értékek alapján meghatározott állapota, hanem az élethelyzetét érdemben meghatározó, tényleges fizikai állapota is kedvezően változott.

A most elfogadott módosítás szerint azok a rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásban részesülő emberek, akiknek – a rokkantnyugdíjak rendszerének átalakításával összefüggő, 2012-től új alapokra helyezett – felülvizsgálatot követően alacsonyabb lett a juttatásuk, mint 2011 decemberében volt, 500 ezer forintos egyösszegű kompenzációt kaphatnak, ha 2022. február 28-áig nyilatkoznak arról, hogy az ellátási összeg csökkenésével összefüggésben további igényük nincs.

Az intézkedés kiterjed azokra is, akiknek az ellátásra való jogosultsága időközben megszűnt, és azokra is, akik a rokkantsági vagy rehabilitációs ellátás folyósítását követően öregségi nyugdíjat kapnak.

Ha valaki a kompenzációt nem fogadja el, akkor 2022. június 30-áig kérelmet nyújthat be, hogy a rehabilitációs hatóság állapotvizsgálatot végezzen nála. Ez legkésőbb 2023. június 30-ig megtörténik. Ha az állapotjavulás nem bizonyítható, akkor az ellátás összegét újra megállapítják, illetve egy összegben kifizetik a különbözetet legfeljebb 2012. január 1-jéig visszamenőleg.

A törvénymódosítás 2021. július 1-jén lép hatályba.

Forrás: MTI

#rokkantsag #rehabilitacio #rokkantnyugdij #ellatas

H I R D E T É S