blank

Közel 300 millió forintból képezték tovább az egészségügyi szakembereket Pécsett

blank
blank

H I R D E T É S

Ezen a héten zárul a „Szakmai továbbképzések a Pécsi Tudományegyetemen” elnevezésű, hároméves projekt, amelynek során több mint 281 millió forintos támogatásból képeztek tovább egészségügyi szakdolgozókat és szakorvosokat. A projektnek köszönhetően csökkent a hiányszakmák aránya.

Sebestyén Andor, a PTE Klinikai Központ elnöke, a projekt szakmai vezetője a képzések kapcsán elmondta: „a pályázatban 96 egészségügyi szakdolgozót, továbbá 25 szakorvost képeztek tovább, annak érdekében, hogy a hiányszakmának minősülő munkakörök aránya csökkenjen, és növekedjen az egészségügyi képesítéssel rendelkezők aránya. Elmondható tehát, hogy a projektben végzett továbbképzéseknek köszönhetően a Klinikai Központ humánerőforrása minőségében és mennyiségében is javult. A pályázat lehetőséget nyújtott a motivációra is: a magasabb képzettséget szerző szakdolgozók ösztöndíjat kaptak a képzés ideje alatt, valamint munkaidő kedvezményben is részesültek, a megfelelő felkészülés érdekében” – hangsúlyozta Sebestyén Andor.

A projekt során az egészségügyi és orvostanhallgatóknak lehetőségük nyílt megismerni a betegellátás gyakorlati oldalát is. A megvalósítási időszak alatt a PTE Általános Orvostudományi Kar, valamint a PTE Egészségtudományi Kar hallgatói részt vehettek skill illetve szimulációs oktatásokon.

#pte #palyazat #tovabbkepzes #hr #egeszsegugy #felsoktatas #hianyszakma

H I R D E T É S