blank

Közeledtek az álláspontok a bértárgyaláson

blank
blank

H I R D E T É S

Közeledett a munkaadói és a munkavállalói oldal álláspontja a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről szóló tárgyaláson, a megegyezés érdekében mindkét oldal számít járulékcsökkentés formájában a kormány segítségére – hangzott el a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum Monitoring Bizottságának szerdai ülése után.

A szakszervezet hajlandó lenne az alkura

A szakszervezeti oldal elmozdult korábban meghatározott 10 százalékos béremelési igényéről és új ajánlatát 7,5 százalékban határozta meg. Közölték, hajlandóak még engedni ebből a bruttó béremelési igényükből, amennyiben a kormány csökkenti a dolgozókat terhelő adó vagy járulékok egyikét. Ha ez nem történik meg, akkor kitartanak a 7,5 százalékos minimálbér és garantált bérminimum emelésének igénye mellett.

A bértárgyalások a jövő hét elején folytatódnak. Megegyezés csak akkor lesz, ha a járulékok csökkentéséről a kormány vagy a munkaadói, vagy a munkavállalói oldal irányába javaslatot tesz. – mondta a szakszervezeti oldal.

blank
A bruttó minimálbér összege Magyarországon, az adott év január 1-jén érvényes minimálbérek (Ft/hó)

A munkaadók feltétele a szocho csökkentése

A munkaadói oldal fontosnak tartja, hogy 2021-ben is megőrizzék a dolgozók bérének a reálértékét, ezért 3 százalékos béremelésre tettek javaslatot. Azzal a kikötéssel, hogy ezt akkor vállalják, ha a kormány folytatja a hatéves bérmegállapodásban foglaltakat és jövőre is újabb 2 százalékponttal csökkenti a munkaadókat terhelő szociális hozzájárulási adót.

Ha a kormány január 1-től hajlandó engedni a szocho mértékén, akkor a munkaadói oldal is január 1-től, amennyiben ezt a szokásos júliusi időpontban kívánja megtenni a kormány, úgy a munkadói oldal a nyári időszaktól vállalja, hogy 3 százalékkal emeli a minimálbért és a garantált bérminimumot.

Magyarországon a minimálbéren és a garantált bérminimumon foglalkoztatottak száma 800-900 ezer között mozog. A minimálbér emelése az átlagbért is felfelé hajtaná.

Forrás: MTI

#bertargyalas #minimalber #szakszervezet # munkaltato #berminimum

H I R D E T É S