blank

Lazított a kormány az iskolai járványügyi szabályokon

blank
blank

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere augusztus 25-én írt levelet az iskolák igazgatóinak a szeptembertől követendő járványellenes intézkedésekről. A Telex birtokába került levél szerint „köszönhetően az elmúlt időszak közös erőfeszítéseinek és a koronavírus-járvány elleni sikeres védekezésnek” lazábbak lesznek a szabályok.

A friss ajánlás szerint a maszk viselése nem lesz kötelező az iskolában, de azt megtiltani nem lehet. Reggel nem kell hőmérőzni a diákokat. A kormány feloldotta azt az előírást, hogy az osztálytermekben lehetőség szerint egymástól távolabb helyezzék el a padokat, és a közösségi terekben próbálják meg betartani a 1,5 méteres védőtávolságot. Ettől függetlenül az iskolák dönthetnek úgy, hogy továbbra is a nagyobb termekben osztják szét a gyerekeket.

A koronavírus tüneteit mutató gyermeket nem szabad közösségbe vinni, amíg fel nem gyógyul. Ha egy diákról kiderül, hogy fertőzött, haladéktalanul el kell különíteni, és a szülőt értesíteni kell.

A levél szerint szeptembertől lehet többnapos, ottalvós kirándulásokat is tartani, a  szülő csak alapos indokkal veheti ki a gyerekét az iskolából, ezt az iskolaigazgató döntése alapján lehet csak a járványhelyzetből fakadó igazolt hiányzásnak tekinteni.

Fotó: Envato

#jarvany #jogszabaly #iskola