Man and Woman Worried For Taxes And Family Budget

Már elérhető a családikedvezmény-kalkulátor

H I R D E T É S

Az adóhatóság honlapján közzétett tájékoztatás szerint az éves bevallás elkészítéséhez használható családikedvezmény-kalkulátor segítségével kiszámolható, hogy az adóalany milyen összegben tud kedvezményt érvényesíteni és a bevallását hogyan kell kitöltenie. A program kizárólag az adózó által megadott adatok alapján számol, ezért célszerű a munkáltatóktól, kifizetőktől kapott igazolások adatai alapján kitölteni – emelte ki a NAV.

A bevallás kitöltésekor nyilatkozni kell a gyerekekről, azaz az eltartottakról, kedvezményezett eltartottakról, közös igénybevétel, megosztás esetén pedig ennek tényéről. Ha a bevallási tervezet már tartalmazza ezeket az adatokat, célszerű azokat ellenőrizni – jelezte az adóhivatal.

A másik, a jogszerű családi kedvezmény kiszámítását segítő kalkulátorral meghatározható az év közben jogszerűen és jogosulatlanul igénybevett családi járulékkedvezmény összege.

A kalkulátorok használatát a sorok mellett elhelyezett súgóikonok segítik.

Forrás: MTI

#nav #ado #adokedvezmeny

H I R D E T É S