Már januárban magasabb összegű személyi adókedvezmény jár az adóból

H I R D E T É S

Annak ellenére, hogy a minimálbér összege február 1-től emelkedett négy százalékkal, a minimálbér összegéhez igazodó adókedvezmények már januártól a megemelt minimálbér alapján számítandók, így például a bizonyos betegség miatt járó személyi kedvezmény összege már januártól magasabb lett – közölte a Pénzügyminisztérium kedden.

Kiemelték: az adókötelezettségekre is kedvező szabályok vonatkoznak, hiszen az adókötelezettség megállapítása során az alacsonyabb, az év első napján érvényes összeggel kell egész évben számolni.

Február 1-től négy százalékkal emelkedett a minimálbér és a garantált bérminimum. Ennek értelmében a minimálbér bruttó 167 400 forintra, a garantált bérminimum pedig 219 000 forintra nőtt – emlékeztettek. 

A PM szerint az adókedvezmények számítása során azonban már januártól alkalmazható a négy százalékkal megemelt összeg, így például a minimálbérhez kötött személyi kedvezmény összege már januártól 8050 forintról 8370 forintra nőtt.

A személyi kedvezmény azoknak jár, akik rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesülnek és azoknak, akik olyan betegségben szenvednek, amely súlyos fogyatékosságnak számít, így többek között a laktóz- vagy gluténérzékenyeknek. Szintén a magasabb összegű minimálbérrel lehet számolni az őstermelői bevételi értékhatárok, illetve a csekély értékű ajándék esetében is.

Szintén a kedvező szabályok érvényesülnek a munkaerő-piacon nagyobb segítségre szoruló emberek után a szociális hozzájárulási adóból járó adókedvezmény összegének meghatározásakor. Így például a vállalkozónak egyáltalán nem kell szociális hozzájárulási adót fizetni a három vagy több gyermeket nevelő nők munkabére után a foglalkoztatás első három évében. A mentesség már januárban is a megemelt, 167 400 forint összegű minimálbérig vehető igénybe.

A minisztérium szerint az egyéni vállalkozók is jobban járnak az adókötelezettség számítása során érvényesülő kedvező szabállyal. Az olyan kötelezettségek esetében ugyanis, ahol az adószabály az év első napján érvényes kötelező legkisebb munkabér havi összegére utal a kötelezettség alapja meghatározásával kapcsolatban, a 2021. január 1-jén hatályos “régi” minimálbért (a 161 000 forintot) kell alkalmazni. Így például az egyéni vállalkozók esetében a saját maguk után havonta fizetendő szociális hozzájárulási adó alapja legalább a minimálbér 112,5 százaléka, mely 2021-ben is a korábbi minimálbérrel számolva 181 125 forint, ami éves szinten 86 400 forinttal alacsonyabb adóalapot eredményez.

Forrás: MTI

#ado #minimalber #szemelyikedvezmeny #vallalkozas #ber

H I R D E T É S