Calculating Tax

Márciusban is jár a munkáltatói adómentesség

blank
blank

H I R D E T É S

Márciusban is jár a munkáltatói adómentesség a turizmus, a vendéglátás és a szabadidő ágazatban. – mondta Izer Norbert az MTI-nek.

Öt havi munkáltatói adómentességet kaptak a vendéglátásban és a szabadidős ágazatban tevékenykedők, a szálláshely-szolgáltatók, az utazásszervezők, és a magántulajdonú buszos vállalkozók – mondta a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

A vállalkozásoknak nem kell megfizetniük 2020. novemberétől 2021. március végéig a munkavállalók utáni szociális hozzájárulási adót, szakképzési hozzájárulást, a rehabilitációs hozzájárulás arányos összegét, valamint a személyi jellegű kifizetések után a kivát.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy a kedvezmény igénybevétele a lehető legegyszerűbb módon történik, csak be kell jelölni a havi adó- és járulékbevallásban az erre a célra kialakított mezőket. Legközelebb, március 12-ig, a februári időszakra vonatkozó bevallást kell elküldeni az adóhivatalnak – jegyezte meg.

Izer Norbert kitért arra is, hogy az ágazati adókedvezmény nem veszhet el. Ha a vállalkozó a bevallásában elfelejtette érvényesíteni a mentességet, de az igénybevétel feltételei fennálltak, akkor önellenőrzéssel módosíthatja bevallását.

Forrás: MTI

#ado #adokedvezmeny #vendeglatas #koronavirus #vallalkozas

H I R D E T É S