idénymunka

Mától igényelhetik a közfoglalkoztatottak a havi 45 ezer forintos elhelyezkedési juttatást

blank
blank

H I R D E T É S

Akár meg is háromszorozhatják eddigi keresetüket a Gazdaságvédelmi Alap forrásaiból csütörtökön induló “Közfoglalkoztatásból versenyszférába” program résztvevői – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az ITM közleménye szerint.

Bodó Sándor hozzátette: a félmilliárd forintos keretösszeg ezúttal 1-2 ezer közfoglalkoztatott elsődleges munkaerőpiacon történő elhelyezkedéséhez járulhat hozzá.

A program célja, hogy a megfelelő szakképzettséggel rendelkezők a közfoglalkoztatást maguk mögött hagyva a versenyszférában dolgozzanak tovább. Ennek érdekében elhelyezkedési juttatásban részesülhetnek azok, akik a közfoglalkoztatási jogviszonyuk időtartamának lejárta előtt állást találnak a nyílt munkaerő-piacon. Minél hamarabb lép ki valaki a közfoglalkoztatásból, annál több támogatáshoz juthat, hiszen a hátralévő időre utólag kapja meg a havi 45 600 forintot.

Elhelyezkedési juttatást kaphatnak a mezőgazdasági idénymunkát végző közfoglalkoztatottak is, naponta 2 ezer, egy hónapra tehát akár 62 ezer forintot is. A résztvevők nettó keresete így a minimálbérrel számolva mintegy 160 ezer forint lehet, a korábbi bevételük csaknem háromszorosa, amit a családi adókedvezmények még tovább növelhetnek.

A részletes dokumentáció a munka.hu oldalon érhető el. Kérelmet a helyileg illetékes kormányhivatalokhoz, a járási és fővárosi kerületi hivatalokhoz lehet benyújtani – olvasható az ITM közleményében.

Fotó: Fecsegő

Forrás: ITM

#kozfoglalkoztatott #munkaeropiac #versenyszfera #palyazat #munkavallalas

H I R D E T É S