Természetesnek vehető, hogy a COVID 19 okozta gazdasági sokkok miatt a politikusok és a szakértők, de az eddig kevésbé érdeklődők is nagyobb figyelmet szentelnek a munkaerő-piaci számok és folyamatok alakulásának, hiszen ez alapján lehet megítélni, hogyan teljesít majd a gazdaság, mennyire kerülnek veszélybe ágazatok, munkahelyek. Ezért mindenkinek hasznos lehet végiggondolni, hogy mi áll az adatok mögött, hogyan lehet helyesen megközelíteni, vagy éppen (félre)értelmezni (szándékosan vagy véletlenül) az adott kérdést. 

Egy-egy számot könnyű viszonyítási alapként használni, majd arra építkezve alátámasztani egy vélemény igazát, egy intézkedés szükségességét. Mindez azonban nagyon félrevezető lehet, nem azért, mert szándékosan torzítani akarjuk az eredményeket, hanem azért, mert gyakran nem elég önmagában látni egy-egy elemet. Annak hátterében sokféle számbavételi sajátosság, mérlegelendő tényező húzódhat meg, nehéz mindent számszerűsíteni. Gondoljunk például a foglalkoztatáspolitikához kapcsolódó egyik fontos mutatóra, a munkanélküliek számára: ez mennyire fedi le a valóságot, mennyire biztos, hogy mindenki, aki érintett, ténylegesen szerepel a statisztikákban? Ehhez kapcsolódóan próbálunk pár tényezőre rávilágítani.

Alacsony a munkanélküliek száma Magyarországon?

A 2020-as COVID-sokk után ismét kedvező hírek jöttek a munkaerőpiacról. Elismerésre méltó, hogy a munkanélküliségi ráta tekintetében Európa élvonalába tartozunk, bár azt is ki kell emelni, hogy a foglalkoztatás esetében már csak a középmezőnyben vagyunk. Ez arra vezethető vissza, hogy statisztikai számbavétel során a munkanélkülieket a foglalkoztatottak és a munkanélküliek összegének (együtt gazdaságilag aktívak) arányához viszonyítjuk, ebből adódóan kialakulnak olyan csoportok, amelyek nem kerülnek bele a statisztikákba. Vannak, akik már elvesztették a reményüket arra, hogy visszakerüljenek a munkaerőpiacra. Nem tesznek azért, hogy állást találjanak, és nem is kerülnek kapcsolatba a Munkaügyi Központokkal, mert már túl sok csalódás érte őket vagy beletörődtek abba, hogy esélyük sincs a visszatérésre. A statisztika szempontjából gazdaságilag inaktívakká váltak, nem munkanélküliek, – bár nem jószántukból vannak munka nélkül.

Ez csak a legnyilvánvalóbb gondja a statisztikák értelmezésének, de vajon minek tekinthetőek azok, akik fizetés nélküli (kvázi kötelező vagy önkéntes) szabadságra mentek? Ők foglalkoztatottaknak minősülnek, ugyanakkor könnyen belátható, hogy nem azok. Mi a helyzet a csökkentett vagy részmunkaidőssé váltakkal, akik formailag foglalkoztatottak, de nincs meg teljesen a korábbi megélhetési forrásuk, és semmiféle kompenzációban nem részesültek a gazdaságvédelmi intézkedésekből?

Mennyire csökkenthető a munkanélküliség?

A Fenntartható Fejlődési Célok célkitűzése alapján 2030-ig a teljes foglalkoztatás elérését kell támogatni. Mégis, a magyar munkanélküli statisztikákat vizsgálva azt látjuk, hogy a tartósan, több mint egy éve munkanélküliek aránya jellemzően magas az összes munkanélküli körében (úgy is, hogy ebbe a 90 napja munkanélkülieket nem számítják bele). Ez azt jelenti, hogy tehetetlenek vagyunk, nem tudunk megfelelő fejlesztést, támogatást biztosítani számukra, hogy újra el tudjanak helyezkedni? Részben ebből is következik, hogy a munkanélküliek jelentős része mindenféle ellátás nélkül van a rendszerben (mindössze 3 hónapig, Európában a legalacsonyabb ideig jár a munkanélküli járadék), a foglalkoztatást helyettesítő támogatások nem képesek kompenzálni a reményvesztett pozíciót.

Visszatérnek a külföldön dolgozók?

Fontos hírként jelent meg, hogy a külföldön munkát vállalók egy része visszatért Magyarországra. Emögött is több tényező lehet, és ezek közül az egyik a saját döntés. Elismerjük, hogy a vírus, az oltás körül érzékelhető bizonytalanság jelentkezhet hajtóerőként, ugyanakkor érdemes belegondolni, hogy vajon hányan vannak, akik csak „ittragadtak”, és várják az újranyitást. Az is nagymértékben meghatározza majd a munkaerőpiacot, hogy a pandémia alatt megtapasztalt válságkezelés (akár szervezeti, akár kormányzati szinten) milyen irányba tereli a negatív hatásokat közvetlenül elszenvedőket. A biztos megélhetés, a stabil ágazatok felé való váltás mennyire befolyásolja például a vendéglátás jövőjét, még ha hivatásnak is tekinti valaki ezt a szakmát?

Közfoglalkoztatottak a versenyszférába

A közfoglalkoztatás hazai megítélésével külön fogunk foglalkozni, most csak a jelenlegi irányokat nézzük meg. Évek óta magas a közfoglalkoztatottak aránya, az EU számos alkalommal jelezte, hogy csökkenteni kell, és való igaz, hogy az elmúlt években jelentősen csökkent is a létszámuk. Mégis, a munkaerő-piaci válság alatt jelent meg, hogy ösztönzik a versenyszférába való visszatérést, különféle módon támogatva azt. Ez a legmegfelelőbb időpont, amikor kétséges, hogy mennyire tudja megtartani a piac a jelenlegi munkaerőt?

A közfoglalkoztatás célja – az eredeti törvény értelmében – a munkakompetenciák kialakítása, fejlesztése, a foglalkoztathatóság elősegítése, hogy az adott személy értelmes és nagyobb képzettséget igénylő munkát is el tudjon végezni majd a valódi munkaerőpiacon.

Ez a képzés, a versenypiacra való felkészítés viszont mindezidáig nagyon a háttérbe szorult. Ez azt jelenti, hogy jellemzően alacsonyabb szintű a rendelkezésre álló képesség, készség, tudás, kompetencia, és így kell(ene) versenyeznie egy közfoglalkoztatottnak olyannal, aki elvesztette az állását. Munkaadóként kit választanánk?

Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy az adatokat, történéseket sokféleképp lehet értelmezni, ez természetes. Azonban egy téma nagyobb fokú megértését az biztosítja, ha mindenki magának, több oldalról értelmezi az információkat. Ehhez persze idő és energia szükséges, de egy szám, egy trend önmagában vett értelmezése csak így vezet helyes következtetésekhez. 

Szakértők:

Prof. Dr. László Gyula, munkaerő-piaci és társadalmi párbeszéd elemző, PTE KTK

Dr. Sipos Norbert, munkaerő-piaci elemző, PTE KTK

#statisztika #elemzes #munkaeropiac #covid