Munkaerőhiány és munkanélküliség. Felbolydult a hazai munkaerőpiac

H I R D E T É S

Bár a legtöbb helyen már visszaállt a tavaly év eleji állapot, összességében még mindig jó néhány ezerrel többen keresnek munkát, mint a járvány előtt. A cégek szerint nagyon nehéz pótolni azokat, akiket tavaly kénytelenek voltak elküldeni, és soha nem látott mértékű a fluktuáció.

A bevétel nélkül maradt cégek Magyarországon is részben a munkaerő leépítésével próbálták csökkenteni a költségeiket. A járvány miatt így tavaly tavasszal több tízezer ember veszítette el a munkáját. Végül az álláskeresők száma júniusban tetőzött, nagyjából 130 ezerrel a januári szint felett –írja a Pénzcentrum.

A járvány az ország különböző pontjait eltérően érintette. A legnagyobb mértékben a nyugati járásokban nőtt meg az álláskeresők száma: Sopron környékén például két hónap alatt több mint háromszorosára emelkedett. Ennek az az oka, hogy abból a régióból nagyon sokan jártak át dolgozni Ausztriába, ahol a szintén komoly elbocsátáshullám az átlagosnál is súlyosabban érintette a magyarokat. A munkanélküliek számának növekedése azonban még így sem közelíti meg az ország szegényebb régióira jellemző 10 százalék feletti arányt.

Az egyes iparágak között is komoly eltérések vannak, viszont a növekvő foglalkoztatás azt is jelenti, hogy egyes szektorokban már a munkaerőhiány is visszatért. Ez különösen azoknak a vállalatoknak okoz gondot, amelyek a tavalyi kényszerű elbocsátások után most szeretnék újra feltölteni az állományt. Ez főleg az építőipari cégeknek jelenthet gondot. A szektor a lakosságnak nyújtott lakásfelújítási támogatás miatt amúgy is pörög, itt már az első negyedévben is nagyon látványosan nőtt a foglalkoztatottak száma.

#foglalkztatas #munkanelkuliseg #epitoipar

H I R D E T É S