blank
A Samssung SDI gödi akkumulátorgyártó üzeme Fotó: techspot.com

Újabb gazdasági javaslatokat fogadott el a kormány

blank
blank

A vállalkozások versenyképességének javítása, illetve az infrastruktúra és a közlekedés fejlesztése érdekében újabb döntéseket hozott a kormány a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs javaslatára.

A kormány 150 milliárdról 300 milliárd forintra emeli a támogatott hitelek keretét a magyar mikro-, kis- és közepes vállalkozások beruházásaihoz, így 900 cég kap lehetőséget ezek nyomán a versenyképessége növelésére.

Döntés született arról is, hogy Gödön négymilliárd forintos infrastruktúra-fejlesztéssel biztosítják annak lehetőségét, hogy a Samsung SDI tovább bővítse a világ egyik legnagyobb elektromos akkumulátorgyárát, valamint további beszállítók költözzenek a városba.

A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy összekötő utat fognak építeni Páty és az M1-es autópálya között, illetve egy elkerülő út is megépül. A közlekedésfejlesztési beruházás a kormány szerint a Zsámbéki-medencében, így a Pátyon élők életét is megkönnyíti, továbbá lehetőséget ad beruházásokra a környéken kialakított, új ipari területen.

Forrás: MTI

#gazdasag #ujrainditas #beruhazas