blank

A fizetésnél is fontosabb, hogy hol és hogyan dolgozunk

blank
blank

A túlterheltséget és a rossz munkakörülményeket ma nagyobb problémának tartják a magyarok, mint az alacsony fizetést. Egy most ismertetett felmérés eredményei szerint nehezen élik meg a munkavállalók azt is.  ha a munkahelyükön nincs fejlődési lehetőség, és nem tudnak együttműködni vezetőjükkel.

A nagy cégek járvány utáni márkaépítéséről, munkaerő-toborzásáról és vállalati társadalmi felelősségvállalásáról rendezett konferenciát az Óbudai Egyetem és a Magyar PR Szövetség. A tanácskozáson nagyvállalatok vezető szakemberei számoltak be a témával kapcsolatos elképzeléseikről, tapasztalataikról, gyakorlati módszereikről.

Mint kiderült: már a pandémia utáni korszakra készülnek a nagy cégek, és új módszereken dolgoznak, amelyekkel a munkavállalókat, vásárlókat, a szolgáltatásokat igénybe vevőket magukhoz tudják kötni, vissza tudják csábítani.

A konferencián elhangzottak szerint a pandémiát követően még fontosabb a vállalat tisztességes magatartása az ügyfelekkel, az alkalmazottakkal, a tulajdonosokkal szemben. Felhívták a figyelmet arra: nagy szerepe van és lesz egy cég megítélésében annak is, amit a szervezet ügyfelei, alkalmazottai terjesztenek a vállalatról, termékeiről, szolgáltatásairól.

Forrás: MTI

#felmeres #felelossegvallalas #fizetes #munkakorulmenyek #pandemia