blank

Nincs meglepetés: nem várható jelentős béremelés jövőre. Mindenki óvatos a pandémia miatt

blank
blank

H I R D E T É S

A jövő évre a béremelkedés mérséklődésére számítanak az elemzők, mivel a bizonytalan kilátások miatt a munkáltatóktól fokozott óvatosság várható a bértárgyalásokon. Várhatóan a jövő évi minimálbér is kisebb mértékben emelkedik csak.

A teljes munkaidőben alkalmazottak száma továbbra is érdemi csökkenést mutat az egy évvel korábbihoz képest, de egyre kevesebben dolgoznak csak részmunkaidőben a válsághelyzet miatt.

A keresetek emelkedéséhez leginkább a még januárban végrehajtott béremelések járultak hozzá, melyet a minimálbér és a garantált bérminimum növelése is segített. A következő hónapokban nem számít jelentős elmozdulásra a bérstatisztikában a Századvég szakértője, 2021-ben pedig az ideinél mérsékeltebb átlagos béremelkedés következhet be részben amiatt, hogy a leginkább sérült ágazatokban növekedhet a foglalkoztatás.

Elemzők szerint fontos látni, hogy a járványhatás miatt növekvő munkanélküliség következtében nincsenek béremelési kényszerben a vállalkozások. A még mindig tempósnak mondható bérdinamika elsősorban a minimálbér és a garantált bérminimum januári emelésének köszönhető és szerepet játszott benne az egészségügyi dolgozóknak nyáron adott juttatás is.

Szakértők szerint a fizetések jövőbeni alakulása szempontjából fontos kérdés, hogy 2021-ben mekkora minimálbéremelés jön. A pandémia negatív hatásai miatt valószínűsíthetően az ideinél kisebb mértékben növekedhet a minimálbér.

Forrás: MTI

#ber #pandemia #minimalber #bertagyalas #foglalkoztatas

H I R D E T É S