blank

Nyáron újraindulhat a turizmus

blank
blank

H I R D E T É S

A vírus nem mindennapi helyzetet teremtett, nyáron újraindulhat a turizmus a remények szerint – mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója a Facebookra feltöltött évindító videójában.

Rámutatott: a legjobb forgatókönyv szerint is legalább tíz hónap kell, hogy az ágazat el tudja érni a járvány előtti szintet. A tavalyi év drámai törést hozott a turizmusban az egész világon, így Magyarországon is. Százezrek megélhetését és a GDP több mint 13 százalékát biztosító ágazat 2020 márciusban hatvan nap alatt “teljesen a padlóra került” – mondta.

Emlékeztetett, hogy az ideiglenesen bezárni kényszerült vállalkozásoktól átvállalták a bérköltségek felét, és járulékot sem kell fizetniük. Ezt a segítséget a vendéglátóhelyek, szálláshelyek, rendezvényszervezők mellett már a buszos vállalkozások, és az utazásszervezők is megkapták, és egészen addig meg fogják kapni, amíg újra nem nyitnak.

Kiemelte, hogy január elsejétől a veszélyhelyzet végéig továbbra sem kell turizmusfejlesztési hozzájárulást és idegenforgalmi adót fizetni.

Guller Zoltán elmondta, a kormány turizmust érintő támogatása eléri a 800 milliárd forintot, ami meghaladja a 2 milliárd eurót.

Forrás: MTI

#turizmus #palyazat #munkahely #valsag

H I R D E T É S