A 65. helyen lenni a sok ezer régiót számláló világranglistán, világszám. A vállalkozások fejlődését biztosító aktivitások mérőszámai alapján 2020-ban ilyen magasan jegyzik a Business Network International rendszerében azt a vállalkozói közösséget, amely a Magyarországon sok szempontból perifériára szorult Baranya és Somogy megyékben működik.
A rangsorban elfoglalt előkelő helyezés azonban csak a ráadás. Az igazi eredmény a csoportok tagjainak saját üzleti sikere. A Tolna, illetve Csongrád – Csanád megyéket is magába foglaló régióban 8 év alatt 50 milliárd forint bevételhez jutott 300 sikeres vállalkozás. Bevételeiket jutalékmentes ajánlások révén, egymást segítve, a kapcsolati tőke mozgósításával értek el.
A vállalkozások kihívásairól szólva viszonylag kevés szó esik az eredményes üzletmenet munkaerőpiaci, vagy válságenyhítő hatásairól, pedig Kaposvártól Hódmezővásárhelyig, Pécstől Szekszárdon át Szegedig, minden plusz bevétel, minden helyi összefogás a helyi értékeket gyarapítja: munkahelyeket, újabb beruházásokat, fejlesztéseket, adóbevételeket jelent és generál. Itt-ott olyan véleményeket is hallani, hogy ez a legjobb dolog, ami a gazdaságban a rendszerváltás óta történt.
A hálózatépítés munkahelyeket is teremt
A kapcsolati tőke erejének felismerése és szabad áramoltatása a pénzügyi szempontból sokszor tőkehiányos magyar gazdaságban igazi innováció. Az egymást jól ismerő üzletemberek – Magyarországon több mint 40 csoportban, ezernél is többen – azt vallják, hogy a tudatos networking révén nemcsak vevőket, hanem beszállítókat, stratégiai partnereket is ezzel a módszerrel keresnek, és ezáltal növekednek válságos időkben is az átlagnál gyorsabban.
Nem kell nagyon mélyre ásni a statisztikákban ahhoz, hogy megtaláljuk az összefüggést a stabil munkahelyek száma és a vállalkozások stabilitása között. Az eredmények mérhetőségét kezdettől szem előtt tartó BNI tagjainak többsége nemcsak árbevételét, hanem a foglalkoztatottak létszámát is évről évre növeli. És ez a két szó, hogy stabilitás és növekedés különösen az olyan gazdaságilag hátrányos helyzetű térségekben hangzik különlegesen, mint amilyen a déli határvidék.
A Déli Régió üzleti közösségeiről a https://bni-deliregio.hu/hu-HU/index oldalon lehet bővebben olvasni.
Fotó: bni-hungary.com
Forrás: FERLING
(x)
#vallalkozas #munkahely #foglalkoztatas #munkaeropiac #uzlet #networking