blank

Plusz forráshoz jutnak az állattartók

blank
blank

A magas takarmányárak miatti rendkívüli gazdasági helyzetre tekintettel a kormány 4,4 milliárd forint többletforrást biztosít az állattartók számára.

Az agrárminiszter mai közleménye szerint a takarmányárak nagymértékű emelkedése, az állatbetegségek okozta korlátozások, valamint a koronavírus-járvány együttes piaci hatása tette indokolttá az  agrártámogatások keretösszegének megemelését.

A többlet lehetővé teszi a baromfi ágazatban a források további 2,1 milliárd, a sertés hízó támogatásnak pedig 1,2 milliárd forinttal való emelését.

Ezeken kívül az állatbetegségek megelőzésére és leküzdésére szolgáló támogatást 640 millió forinttal egészítik ki, a tenyésztést segítő támogatást pedig 400 millió forinttal emeli meg a tárca.

A támogatás a sertéságazatban már a második, a baromfiágazatban pedig a harmadik negyedévben megjelenik.

A miniszter az idén bevezetett mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerben való részvétel lehetőségére is felhívta a figyelmet. Ennek köszönhetően ugyanis a krízisbiztosítási alaphoz csatlakozó gazdálkodók a rajtuk kívül álló okból bekövetkező, tárgyévet megelőző három év átlagos jövedelméhez képesti 30 százalék feletti éves jövedelemcsökkenés esetén akár 70 százalékos kompenzációban részesülhetnek. A pénzügyi segítséget nagyrészt a vidékfejlesztési források biztosítják. Legközelebb jövő év februárjában nyílik lehetőség a csatlakozásra – emelte ki az agrárminiszter.

Fotó: Envato

Forrás: MTI

#agrarium #allattenyesztes #tamogatas #kompenzacio