blank

Régi-új karrierpálya: újraindul a papíripari szakképzés

blank
blank

H I R D E T É S

Újraindul a papíripari szakképzés Dunaújvárosban. Az erről szóló megállapodást kedden írta alá a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum főigazgatója és a higiéniai papírtermékeket gyártó Vajda-Papír Kft. ügyvezetője a cég dunaföldvári üzemében.

A képzés újraindítását az indokolja, hogy a papíripar szerepe egyre nő a gazdaságban, illetve az ágazatban egyre nő a foglalkoztatottak száma. A higiéniai papírtermékek iránti igény különösen a koronavírus-járvány idején ugrott meg, a higiéniai szokások végleg megváltoztak, ehhez a papírgyártási kapacitásoknak is igazodniuk kell” – hangsúlyozta Vajda Attila, a gyakorlati oktatásnak helyet adó cég ügyvezetője.

További, jelentős támogatást adott a szakképzés újraindításának az is, hogy a koronavírus-járványban felértékelődött az önellátás képességének biztosítása, amihez jól képzett és megfelelő számú szakemberre van szükség ebben az ágazatban is.

Az iskola idén esti tagozaton 9 tanulót oktat papíripar szakmára. A tervek szerint egy osztályt indítanak a 2021/22-es tanévben 30 tanulóval, akik 5 éves, nappali tagozatos képzésben papírgyártás és feldolgozás technikusi végzettséget szerezhetnek.

A papíripari szakképzés 2006-ban szűnt meg Dunaújvárosban, az országban nincs nappali oktatás, részben azért, mert a régi követelmények alapján végzett szakemberek már nem feleltek meg az új papírgyári igényeinek. A duális képzésben lesz lehetőség arra, hogy az elméleti ismereteket a vállalatok laboratóriumaiban, kísérleti üzemeiben korszerű eszközökkel egészítsék ki.

Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Forrás: MTI

#szakkepzes #papiripar #karrier  

H I R D E T É S