Terraces in the city open again. Safety barrier tape on a terrac

Sok dilemmával küzd a vendéglátás az újranyitás kapcsán

blank
blank

H I R D E T É S

Az üzlet működése is múlhat az oltáson, ezért arra biztatja a vendéglátásban dolgozókat az ipartestület, hogy oltassák be magukat. Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke az Inforádiónak azt mondta, azoknak az üzleteknek könnyebb az újranyitás, akik nem zártak be, házhoz szállítással, elvitelre működtek, megtartották a dolgozóik legalább egy részét.

Ugyanakkor kiemelte, a dolgozók oltása fontos mind a kollégák, mind a vendégek miatt, az üzlet működése múlhat a kérdésen.

Az elnök szerint semmi tartalék nincs már a szektorban.  Örülnek a nyitásnak, de tartanak egy újabb szigorítástól, és az is gond, hogy nincs elég munkaerő az ágazatban.

Kovács László praktikusnak nevezte, hogy átjárást biztosítanak a Széchenyi Pihenő Kártyák zsebei között, hiszen a 2019 végéig feltett összegek felhasználási ideje május végén lejár, ez az intézkedés mobilizálja ezeket a pénzeket. Ám fontosnak tartana egy állami támogatást még akkor is, ha a tízmilliós maximumösszegig felvehető hitel nagy segítséget nyújt.

Rohamra számít a vendéglátóhelyeken a héten várható terasznyitás után a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke. Flesch Tamás szerint azonban az ágazat teljes újraindításához további támogatásokra is szükség van. A szövetség abban bízik, hogy 4 millió beoltott után lehetőség lesz majd az éttermek belső tereinek, illetve a szállodák nyitására is, amire május folyamán számítanak.

Frissítés:

Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán azt mondta, bíznak abban, hogy a nyitásnak nem lesznek munkaerőpiaci akadályai. Közölte, számításaik szerint közel 700 vendéglátóipari vezető, 5000 pincér és felszolgáló, illetve 1000 cukrász áll készenlétben.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy 40 ezer fő tért haza külföldről, akik szintén itthon keresik a lehetőségeiket.

#vendeglatas #turizmus #oltas #munkahelyiegeszseg #munkaero #ujranyitas

H I R D E T É S