blank

Szeptember 1-től elindulhatnak a praxisközösségek

blank
blank

Eddig csaknem száz kollegiális praxisközösség jött létre, amelyeknek hétezer tagja van. A főigazgatóság tájékoztatása szerint feldolgozás alatt van praxisközösségek nyilvántartásba vétele közölte a Világgazdasággal az Országos Kórházi Főigazgatóság

A modellváltásra azért van szükség, mert összesen 928 praxis áll üresen – júliusban 648 betöltetlen háziorvosi praxisban nem volt orvos, új kilépőként pedig tízen jelezték, hogy nem dolgoznak tovább. A tartósan betöltetlen fogorvosi praxisok száma 280 volt, a nyári hónapban nyolc praxis szűnt meg.

Jellemzően nem a fogorvosi, hanem a háziorvosi praxisok közül szűnt meg több – nyilatkozta a Nagy Ákos, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke.  Magyarországon összesen 2800 alapellátó fogászat van, az üresen álló rendelők száma régóta 280-300 praxis körül alakul. A pácienseket ez annyiban érinti, hogy a körzetekben helyettesítéssel oldják meg a betegellátást és a helyettesítő orvosok részmunkaidőben dolgoznak.

Régóta vita tárgyát képezi, hogy az iskolafogászatok önhibájukon kívül csak 30 százalékos bérkiegészítésre jogosultak, de erről a MOK tárgyalásokat folytat az Okfővel. Megoldást jelentene, ha átalakulhatnának területi ellátó fogászatokká, mert úgy 80 vagy akár 100 százalékos bérfejlesztésre lennének jogosultak.

Fotó: Envato

#egeszsegugy #ellatas #praxis