blank

Szeptember elején is oltanak az iskolákban

blank
blank

Létszámtól függően a saját iskola vagy egy közeli intézmény szervezi majd az oltást augusztus végén és a tanév megkezdése utáni két napban.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Emmi bejelentette: nem csak a tanév előtti utolsó két napon, oltanak majd. Augusztus 30. és 31., valamint szeptember 2. és 3. napokon az iskolákban is lesz oltási akció. A szülők az iskolától kapnak tájékoztatást és augusztus 25-ig az iskolának vissza kell jelezniük, hogy kérik, vagy nem kérik a gyermeküknek az oltást.

Az iskolák ez alapján összesítik az oltási igényeket, és a létszám alapján vagy a saját iskolában vagy egy közeli iskolában lesz kijelölve az oltás helyszíne, amelyről a szülők az oltás pontos időpontjával együtt külön értesítést fognak kapni.

Az oltásra a 18 év alatti diákoknak magukkal kell majd vinniük a kitöltött szülői hozzájáruló nyilatkozatot, a 18 évnél idősebbeknek pedig a jelentkezési lapot. Ezeket a szülők e-mailben megkapják. Az eső oltást követően 3 hét múlva lesz a második oltás ugyanabban az iskolában, ahol az első oltás is történt – írja az Eduline.

A minisztérium tájékoztatása szerint a 12-17 éves korosztályban eddig közel 200 ezren regisztráltak oltásra és 162 ezren (81%) már meg is kapták azt.

Fotó: Envato

#oltas #jarvany #iskola