blank

Szolgasorban tartotta és munkára kényszerítette nevelt gyermekeit egy házaspár

blank
blank

Kényszermunkával és kiskorú veszélyeztetésével vádol a Baranya Megyei Főügyészség egy házaspárt, akik öt nevelt gyermeküket elhanyagolták és szolgasorban tartották – közölte a főügyészség. A férfi ellen szexuális erőszak miatt is vádat emeltek.

A vád szerint az 1 és 12 év közötti gyermekeket 2013 májusában helyezték ki a jelenleg 55 éves férfihoz és 54 éves feleségéhez egy Pécs melletti kistelepülésre.

A letartóztatásban lévő házaspár 2014-től a gyerekeket kihasználta, dolgoztatta: fát kellett gyűjteniük a közeli erdőben, kapáltak, télen havat lapátoltak, ők végezték a házimunkát, az állatok gondozását. A nevelt gyerekek nem kaptak megfelelő élelmet, a vádlottak vér szerinti hozzátartozóinál jóval kevesebb és kevéssé változatos ételeket ehettek.

Az adatok szerint a férfi a legidősebb – akkor alig több, mint 12 éves – nevelt lányához szexuálisan is közeledett, többször fenyegetéssel vette rá szexuális cselekmény végzésére, annak eltűrésére, ezért az ügyészség vele szemben szexuális erőszak miatt is vádat emelt.

Fotó: Envato

Forrás: MTI

#kenyszermunka #veszelyeztetes