blank

Tartunk a sok internettől ahol már jóval óvatosabbak vagyunk

blank
blank

Jelentősen megnőtt a járvány alatti otthoni internethasználat, és egyre több embert aggaszt, hogy ez miként hat az egészségünkre és a személyes adataink biztonságára – derül ki  az Ernst & Young  nemzetközi kutatásából, melyet az uzletem.hu közölt

A pandémia következtében az emberek 44 százaléka egyre többet internetezik otthonról. A kijárási korlátozások alatt számos olyan felhasználó indított videóhívásokat, használt egészségügyi szolgáltatásokat, valamint vett részt online oktatásban a lakásából, akikre ez korábban nem volt jellemző.

A világhálón töltött idő növekedésével a felhasználók egyben tudatosabbá is váltak. Ma már sokkal jobban tartanak az emberek az internetezés egészségügyi hatásaitól (41 százalék), mint a veszélyhelyzet előtt, és kifejezetten óvatosak ha online kell megosztaniuk személyes adataikat. A megkérdezettek majdnem fele kevesebbszer használná okostelefonját és negyedük az előfizetett streaming-szolgáltatásai számát csökkentené.

Az EY információbiztonsággal foglalkozó vezetője szerint „A cégeknek biztosítaniuk kell, hogy meg tudják védeni ügyfeleik adatait a hekkerektől és megfelelően használják fel a rájuk bízott személyes információkat. Aki ezt nem tudja garantálni, attól a jövőben könnyen elpárolhatnak a vevői

#jarvany #internet #felmeres