Young woman traveler looking at Danube river, Budapest, Hungary

Tisztáznák a beutazási szabályokat is a szakmai szervezetek

blank
blank

Ki kell tűzni azokat a mérföldköveket, amelyek alapján felkészülhetnek a következő hónapokra azok a vállalkozások, amelyeknek akár 80-90 százalékkal is visszaesett az árbevételük – mondta a Világgazdaságnak Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára. Kifejezetten fontos lenne tudniuk az érintett cégeknek, hogy a különböző támogatási formákkal meddig számolhatnak, hiszen annak ismeretében tudják a működésüket pontosan megtervezni. – mondta.

Perlusz László ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy fokozatosságra van szükség a nyitás megtervezése során, nem pedig radikális lépésekre.

Gál Pál Zoltán, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének elnöke azt mondta a lapnak, a dél-európai országok átoltottsága valószínűleg csak a nyár végére éri el a magyar szintet, épp ezért Magyarország esetében hasznos lenne, ha ismertek lennének a beutazási szabályok, főleg annak fényében, hogy a versenytárs országok már konkrét javaslatokat fogalmaztak meg külföldi beutazókra.

A budapesti idegenforgalom szempontjából pedig kiemelt jelentősége van, hogy miképp utazhatnak külföldiek üdülési célból Magyarországra – hívta fel a figyelmet az elnök.

Gál Pál Zoltán szerint az újranyitásban az első mérföldkő a turizmus-vendéglátás szektorban a szolgáltatásnyújtás megindítása lehet, majd azt követően jöhet a nyári főszezonra vonatkozó utazási szabályok kialakítása. További lépés a rendezvények megtartása lehet, akár abban a formában is, ahogy tavaly az 500 fős létszámkorlát volt megállapítva, a nyár végén pedig nagyobb fesztiválokra is sor kerülhet.

Várhatón heteken belül ismerteti a kormány a korlátozások feloldásának további ütemezését.

Forrás: vg.hu

#koronavirus #ujranyitas #szakszervezetek #gazdasag