iskolanyitás

Több gyerekre számítanak a héten az óvodákban, iskolákban

blank
blank

H I R D E T É S

Várhatóan tovább nő a héten azoknak a száma, akik elviszik gyermekeiket óvodába vagy – az alsó tagozatosokat – iskolába – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfőn.

Maruzsa Zoltán emlékeztetett: a kormány úgy ítélte meg, hogy a járványügyi helyzet javulásával itt az ideje visszatérni a hatékonyabb, jelenléti oktatásra. Ugyanakkor lehetővé tették, hogy a szülők, ha nem akarják, ne vigyék vissza gyermeküket az oktatási intézményekbe, a hiányzásokat “kellő rugalmassággal” kezelik.

Az óvodákban és az általános iskolák alsó tagozatán múlt héten állt vissza a jelenléti oktatás, az adatok szerint az iskolákba a gyerekek 75 százaléka tért vissza, az óvodákba 60 százalékuk – közölte az államtitkár.

Jelezte: arra számít, hogy a héten tovább emelkedik az óvodába és iskolába vitt gyermekek száma, a hétfői adatok kedden, szerdán állnak majd rendelkezésre. Véleménye szerint két-három hét múlva azok a szülők is beviszik az iskolába a gyermeküket, akik eddig otthon tartották őket. Ráadásul május 10-én nyitnak a középiskolák és a felső tagozat is, utána a teljes oktatás visszaáll a jelenléti munkarendre – tette hozzá.

Maruzsa Zoltán szólt arról is, hogy a kormány döntése világos, jelenléti oktatásra álltak át az iskolák, az otthon maradottak a házi feladatokat például a KRÉTA-rendszeren keresztül kapják meg. De nem várható el a pedagógusoktól a párhuzamos oktatás, az, hogy megtartsák a jelenléti és online órákat is – fűzte hozzá.

Hangsúlyozta: van értelme a középiskolák május 10-ei nyitásának, hiszen így a tanév egytizedét még jelenléti oktatásban tölthetik a diákok. Ennek a tanévzárás szempontjából van jelentősége, ugyanis lehetőséget ad az esetleges pótlások biztosítására, a felzárkóztatásra, a tudás rendszerezésére és közösségépítésre – mondta.

A hétvégi terasznyitással kapcsolatban kiemelte: látta ő is a képeket, és reméli, az érettségizőkben van annyi felelősség, hogy elkerülik az ilyen rendezvényeket, tömegjeleneteket, mert az az érdekük, hogy részt tudjanak venni az írásbeli érettségi vizsgán.

Szólt arról is: az érettségiket a tavalyi rend szerint szervezik meg, hogy biztosítható legyen a távolságtartás.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Forrás: MTI

#koronavirus #ujranyitas #erettsegi #pedagogus #oktatas #egeszseg

H I R D E T É S