Amikor szóba kerül, hogy minden ma aktív dolgozóra vár majd egy hosszabb időszak, amikor számíthat ugyan rá, hogy megkapja a nyugdíját, ám az egyáltalán nem lesz elég a szükségleteinek fedezésére, sokan legyintenek, hogy ugyan, ők azt az életkort meg sem érik. Ám ez egyre kevésbé igaz.
Noha valóban létezik a jelenség, miszerint bizonyos csoportok – többek között az egyedülálló 50 év körüli férfiak – halálozási aránya aggasztóan magas, ugyanakkor a növekvő egészségtudatosság, az életmód, a modern orvostudomány vívmányai következtében sokan érnek meg szép kort. Ezek a mutatók Európában és hazánkban is emelkednek. A nyugdíjkorhatár jelenleg 65 év, vagy – az állami nyugdíjat igényelők között egyelőre csak hölgyeknek – lehetőség van arra is, hogy valaki negyven év munkaviszony utáni nyugdíjba vonuljon. Természetesen, ha valaki magánúton, megtakarítással előbb összegyűjtötte a tőkét a nyugdíjas éveire, akkor neki is előbb adódik lehetősége kilépni a rendszerből és önállóan, szabadon rendelkezni az ideje felett, legyen akár nő, akár férfi. Egyelőre azonban ők vannak kevesebben.
A jelenleg rendelkezésre álló statisztikák szerint tehát várhatóan húsz-huszonöt nyugdíjas évvel érdemes számolni.
Mindenki élhető, minőségi nyugdíjas életre vágyik
Sokan utazni szeretnének, addig háttérbe szoruló szenvedélyüknek, hobbijuknak hódolni, vagy a gyerekeiket segíteni az unokáik nevelésében, esetleg társra vágynak, ha elveszítették. Számítani kell rá, hogy a mind gyakoribbá váló orvosi kezelések, a gyógyszerek is újabb összegeket emésztenek majd fel. Akár növekvő költségeiket igyekeznek tehát a nyugdíjasok fedezni, akár „csak” az addigi életszínvonalat tartani, az erre fordítandó szükséges összeg mindenképpen minimum stagnál, de még valószínűbb, hogy folyamatosan nő.
Ráadásul több országban is vagy már létező gyakorlat a nyugdíjkorhatár fokozatos felfelé tolása, vagy legalábbis folyamatosan lehetőségként merül fel és veszik számba. Azért járnak el így, mert a felosztó-kirovó rendszer paraméterei és a demográfiai adatok függvényében az aktuális keresőképes adózó réteg máshogy nem tudja kitermelni a nyugdíjakat.
Látszik tehát, hogy az öngondoskodás nem csak megkerülhetetlen és jól felfogott érdekünk, hanem remek lehetőség önmagunk mielőbbi „szabadságolására”, és valóban szabaddá tételére.
No persze mindennek ára van, és tudatosságot igényel, hogy valaki megértse, hogy noha kellemetlen lehet átmenetileg megfosztania magát a jelen idejű költekezés örömétől, a pénz, amit félrerak, nem veszik el, csak egyik zsebéből a másikba vándorol. Kivéve természetesen, ha az illető valóban előbb halálozik el sajnálatos módon, mint hogy a nyugdíjához jutna. Ám a nyugdíjcélú megtakarítás örökíthető, mégpedig akár irányítottan is, azaz vagy egy hagyatéki tárgyalást követőn kerül az örökösök birtokába, vagy pedig egyenesen, a szerződő kívánságának megfelelően.
Természetesen minél előbb kezdjük el a gyűjtést, annál szabadabb a mozgásterünk, és annál kisebb az egyszerre kifizetendő összeg. Lássuk egy példa alapján: Ha egy képzelt személy 25 évesen elkezdene húszezer forintot félretenni, 39 év állna rendelkezésére a gyűjtéshez a nyugdíjba vonulásáig. Így nagyságrendileg 34 millió Ft nettó adómentes összeget tud felhasználni a hátralévő, körülbelül 20 éves időtartamra. Ha ugyanez a személy csak 45 évesen kezd el húszezer forintot félretenni, akkor 19 éve marad a nyugdíjba vonulásig, és így csak 9 millió forintnyi tőkéje gyűlik össze, ami nagyságrendileg kevesebb, mint az előző. Továbbá, ha ugyanez a személy 45 évesen kezdené el a takarékoskodást és ugyanúgy 34 millió forintot szeretne gyűjteni akkor ehhez 83 400 Ft-ot kellene havonta félretennie: négyszer annyit, mint ha húsz évvel előbb kezdené. A tanulság tehát, hogy minél előbb kezdjük, annál jobb, de sohasem késő: és mindenképpen érdemes a legkedvezőbb, személyre szabott megoldást keresni szaktanácsadó segítségével.
Szerző: B.E.
#nyugdij #ongondoskodas #munkaviszony