Tudjuk, mégsem tesszük – öngondoskodás helyett állami nyugdíjra számítanak a magyarok

H I R D E T É S

A korábbi évekhez hasonlóan ellentmondásosan látják a nyugdíjjövőjüket a jelenleg még aktív, 30-59 éves magyarok, bár 82 százalékuk fontosnak tartja az öngondoskodást, mégis főleg az állami nyugdíjra számítanak időskorukban – derül ki egy friss felmérésből.

A nyugdíjkilátásokkal foglalkozó kutatás szerint a lakosság 15 százaléka teljes egészében az állami nyugdíjra támaszkodik majd időskorában, 42 százalékuk pedig főként az államtól kapott juttatásból tervezi megélhetését, kismértékben kiegészítve más forrásból.

Nyugdíjcélú megtakarítással a lakosság 28 százaléka rendelkezik a felmérés szerint.

A kutatásban megkérdezettek legnagyobb mértékben, 38 százalékban az önkéntes nyugdíjpénztárt jelölték meg, mint megtakarítási formát, második helyen, 20 százalékban pedig a nyugdíjcélú biztosítást. Mindemellett ingatlanból (20 százalék), vállalkozásból (13 százalék) vagy családi segítségből (9 százalék) egészítenék ki az államitól kapott nyugdíjat.

Azok, akik tettek félre idősebb korukra, átlagosan 1,8 millió forintot halmoztak fel eddig, de a többség jelenleg kevesebb, mint 500 ezer forintnál tart. A szakértők szerint a gondtalan nyugdíjas évekért 21 millió forintos megtakarításra lenne szükség.

A kutatásból az is kiderül, hogy minél jobban érintett valakit a járvány, annál kevésbé akar a hosszú távú pénzügyekkel, a nyugdíjas évekre való takarékoskodással foglalkozni.

A jelenleg érvényes szabályozás alapján a most nyugdíjba vonulók keresetük 70-80 százalékát kapják meg juttatásként, míg – demográfiai tendenciák miatt – a 2040-ben nyugdíjazottak mindössze 30 százalékát.

A megkérdezettek közül tízből heten vallották azt, hogy a nyugdíjkorhatárig dolgozni fognak. Idén 12 százalék jelezte, hogy korhatár előtt nyugdíjba vonulna, ezen belül a nők aránya volt lényegesen magasabb, 19 százalék, míg a férfiak mindössze 3 százaléka tervezi, hogy hamarabb felhagyjon a munkával.

A pénzintézet reprezentatívnak tekinthető felmérése során 500 főt kérdezett meg online módon fele-fele arányban nőket és férfiakat, amelyen belül a budapestiek aránya 17 százalékot tett ki.

Forrás: MTI

#nyugdij #ongondoskodas #megtakaritas #biztositas #megelhetes

H I R D E T É S