Jewelry Appraiser

Új támogatási lehetőség önfoglalkoztatóknak

blank
blank

H I R D E T É S

Új támogatási lehetőséget nyújt a kormány azon mikro- és kisvállalkozásoknak, amelyek a koronavírus járvány miatt nehéz helyzetbe kerültek. Ezen társaságok többsége olyan kisvállalkozás, amely munkavállalókat nem foglalkoztatott, így nem volt jogosult ágazati bértámogatásra. Most az önfoglalkoztatottak – akik saját maguk után fizetik meg a járulékokat, és nem vettek igénybe ágazati bértámogatást – jogosultak egyszeri 219.000Ft támogatás igénylésére.

A támogatás feltétele, hogy a koronavírussal érintett tevékenységi körök valamelyikét végezzék fő tevékenységként, azaz a 2021. június 8-án életbe lépett Kormányrendelet hatálybalépését megelőzően – tehát 2020. november 11. megelőző hat hónapban – a legtöbb bevétele, de legalább bevételének 30%-a származzon a rendeletben meghatározott tevékenységekből.

További feltétele a támogatásnak, hogy az önfoglalkoztató vállalja, hogy a veszélyhelyzet megszűnését követő két hónapig a vállalkozását nem szünteti meg és nem szünetelteti.

A támogatott tudomásul veszi, hogy amennyiben a támogatás folyósításakor (a NAV adatszolgáltatása alapján, a Kincstár vizsgálata szerint) esedékessé vált és meg nem fizetett köztartozása van, a megítélt és folyósításra kerülő támogatásból a Kincstár visszatartja és átutalja a köztartozás összegét a köztartozás jogosultjának, értesítve erről az önfoglalkoztatót és a járási hivatalt.

A pályázónak nyilatkoznia kell arról, hogy a veszélyhelyzetre való tekintettel támogatás nélkül a vállalkozása működtetését nem látja biztosítottnak.

Az önfoglalkoztatók kompenzációs támogatására az alábbi tényleges főtevékenységeket végzők jogosultak:

  • Éttermi, mozgó vendéglátás
  • Rendezvényi étkeztetés
  • Italszolgáltatás
  • Filmvetítés
  • Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése
  • Sport és szabadidős képzés
  • Előadó-művészet
  • Előadó-művészetet kiegészítő tevékenység
  • Művészeti létesítmények működtetése
  • Múzeumi tevékenység
  • Növény-, állatkert, természetvédelmi terület működtetése
  • Sportlétesítmény működtetése
  • Sportegyesületi tevékenység
  • Testedzési szolgáltatás
  • Egyéb sporttevékenység
  • Vidámparki, szórakoztatóparki tevékenység
  • Fizikai közérzetet javító szolgáltatás
  • M.n.s. egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység
  • Szállodai szolgáltatás
  • Üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás
  • Kempingszolgáltatás
  • Egyéb szálláshely szolgáltatás
  • Utazásközvetítés
  • Utazásszervezés
  • M.n.s. egyéb szárazföldi személyszállítás
  • Iparcikk jellegű bolti vegyes kiskereskedelem
  • Audio-, videoberendezés kiskereskedelme
  • Textil-kiskereskedelem
  • Villamos háztartási készülék kiskereskedelme
  • Bútor, világítási eszköz, egyéb háztartási cikk kiskereskedelme
  • Könyv-kiskereskedelem
  • Papír-, írószer-, irodaszer- és nyomtatvány-kiskereskedelem
  • Zene-, videofelvétel kiskereskedelme
  • Sportszer-kiskereskedelem
  • Játék-kiskereskedelem
  • Ruházat kiskereskedelem
  • Lábbeli-, bőráru-kiskereskedelem
  • Óra-, ékszer-kiskereskedelem
  • Egyéb m.n.s. új áru kiskereskedelme
  • Használtcikk bolti kiskereskedelme
  • Videokazetta, lemez kölcsönzése
  • Egyéb személyi használatú, háztartási cikk kölcsönzése
  • Egyéb foglalás
  • Szerencsejáték, fogadás tevékenységet, kivéve a totózó és lottózó üzemeltetése,
  • Szórakoztatóelektronikai cikk javítása
  • Lábbeli, egyéb bőráru javítása
  • Bútor, lakberendezési tárgy javítása
  • Óra-, ékszerjavítás
  • Egyéb személyi, háztartási cikk javítása
  • Fodrászat, szépségápolás
  • M.n.s. egyéb személyi szolgáltatás
  • Virág-, koszorú- és dísznövény-kiskereskedelem
  • Oktatási intézményben működő vállalkozások esetén Egyéb vendéglátás
  • Járművezetés oktatás
  • M.n.s. egyéb oktatás
  • Az “Önfoglalkoztatók kompenzációs támogatásában” főként azok a kiskereskedelemben, turizmus-vendéglátásban, szálláshely-szolgáltatásban vagy szabadidő ágazatokban tevékenykedő vállalkozók részesülhetnek, akik alkalmazottak híján nem tudtak ágazati bértámogatásra pályázni. Az egyszerűen kitölthető, egyoldalas kérelem hamarosan elérhető lesz a kormányzati honlapon és a munka.hu oldalon. Az igényléseket a járási hivatalok foglalkoztatási osztályaira lehet benyújtani a veszélyhelyzet megszűnéséig.

A támogatás mértéke a hirdetmény megjelenésekor érvényes garantált bérminimum összege, azaz 219 000 Ft.

Szakértő: Tóth Eszter, pénzügyi számviteli szakellenőr, Kék Indigó Kft.

#bertamogatas #palyazat #onfoglalkoztatok #koronavirus

H I R D E T É S