Újabb 61 milliárd forintos támogatást kaphatnak a cégek fejlesztésekre

H I R D E T É S

Újabb 61 milliárd forintos támogatási keretet nyújt a kormány azoknak a cégeknek, amelyek vállalják, hogy úgy fejlesztenek, hogy nem bocsátják el a dolgozóikat – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter úgy nyilatkozott, a mostani fejlesztések, illetve beruházások jelentik a garanciáját a meglévő munkahelyek megvédésének, ezért a kormány támogatást nyújt azon cégeknek, amelyek a nehéz körülmények ellenére is vállalják, hogy fejlesztenek.

„Negyedóra alatt 363 cég jelentkezett erre a támogatásra” – jelezte, hozzátéve, hogy ebből 285 magyar tulajdonosi háttérrel rendelkezik, míg a maradék itteni, de külföldi tulajdonú, ugyanakkor magyar embereket foglalkoztató vállalat.

A 363 cég mintegy 199 milliárd forintnyi beruházásra szánta el magát, s ezzel mintegy 49 ezer munkahelyet védenek meg. A kormány a beruházás összegének mintegy egyharmadát állja.

Fotó: MTI/KKM/Király Márton

Forrás: MTI

#tamogatas #munkahely #beruhazas #vallalat

H I R D E T É S