Modern Wellness Center

Újabb elbocsátási hullám? Megemelt bértámogatást kérnek a fürdők és a rendezvényszervezők

blank
blank

Másfélszer annyi bértámogatást kérnek a fürdők a kormánytól, mint eddig kaptak. – írja a szeretlekmagyarorszag.hu. A túlélésért küzdenek.

Válságban vannak a magyar fürdők. A járvány miatt a vendégek elmaradása eddig közel 60 százalékos bevételkiesést okozott az idén, emiatt országszerte csaknem ötezer dolgozó elbocsátására kényszerülnek a cégek 2021 márciusáig.

A KSH adatai szerint a vendégek száma 59,5 százalékkal csökkent az iparágban, több mint 78 százalékkal kevesebb külföldi vendég érkezett. A magyarországi fürdők 93-95 százaléka önkormányzati tulajdonban van, ezért az eddig bejelentett hitelprogramokra nem pályázhatnak. Ezek mintegy 14 ezer embert foglalkoztatnak, harmadával kevesebbet, mint a járvány előtt. A fürdők 3/4-e a dolgozók részmunkaidős foglalkoztatására kényszerült.

A fürdőszövetség augusztus 31-ig 75 százalékos bértámogatást kér, és a belépők árának áfáját is 5 százalékra mérsékelnék.

A szakmai szervezet azt is kérték, hogy a balatoni turisztikai kampányokhoz hasonlóan szervezzenek marketingkampányt a fürdők látogatottságának növelése érdekében.

A rendezvényszervezők hírességek aláírásait gyűjtik a belépőjegyek áfájának 5%-ra csökkentéséért. Már több százan írták alá a kezdeményezést. Ebben az iparágban is 30 százalékkal csökkent a foglalkoztatottak száma, most kompenzációt is kérnek az államtól.

#bertamogatas #elbocsatas #rendezvenyszervezes #furdok #adokedvezmeny