Várhatóan külföldről is hazajönnek majd az orvosok

H I R D E T É S

Akár a háromszorosára is nőhet azoknak az orvosoknak a bére 2023-ra, akik a bértábla szerint keresnek – közölte az egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Horváth Ildikó szerint a jövő januárban induló béremeléssel nemcsak Magyarországon tudják tartani az orvosokat, de néhányan vissza is jönnek majd külföldről. Cél az is, hogy egy orvosnak ne kelljen több helyen is dolgoznia azért, hogy megfelelően meg tudjon élni – tette hozzá.

Kiemelte: a törvény nem tiltja, hogy egy orvos állami és magánpraxisban is dolgozzon, de ennek részletszabályait pontosan ki kell dolgozni.

A törvény az orvosok átvezénylésére is keretszabályozást ad, mert kiszámítható megoldás kell arra, hogy akkor és ott legyen elég dolgozó, amikor és ahol kell. Ennek részleteit szintén ki kell még dolgozni – mondta az államtitkár, hozzátéve: a munkában továbbra is számítanak a Magyar Orvosi Kamara (MOK) javaslataira.

A hálapénz eltörlésével kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a MOK sarkos volt ebben a kérdésben, de a kormány elfogadta a javaslatát, a parlament pedig a társadalom nevében egyhangúlag megszavazta.

Folytatódik az egészségügyi szakdolgozók béremelése is: november elsején újabb húsz százalékkal nő a fizetésük.

Forrás: MTI

#beremeles #egeszsegugy #orvosok #halapenz #egeszsegugyidolgozok #ber

H I R D E T É S