applikáció

Védettség-ellenőrző applikáció bevezetését javasolja az MKIK

blank
blank

H I R D E T É S

A koronavírus elleni védettség igazolására javasol megoldást a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. A bevezetésre javasolt applikációval a védettség státuszát lehetne ellenőrizni.

„A kormány meghallgatta a március 20-án tett javaslatunkat, és a jelenleg érvényben lévő – sok esetben a kkv-k szempontjából versenytorzító – korlátozó intézkedések feloldásra kerülnek. Ennek feltétele, hogy a lakosság egynegyede, azaz 2,5 millió honfitársunk megkapja az első oltását. Egyetértünk a kormány azon szándékával is, hogy a 65 év felettiek teljes átoltása szükséges ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk a vírusra legérzékenyebbeket.

Az elmúlt hét vállalkozói jelzései alapján a következő lépésként azt javasoljuk, hogy amennyiben élértük a kívánt számokat, a már védettséggel rendelkező lakosság korlátozások nélkül, de ellenőrzötten élhesse életét és térjen vissza a reálgazdaságba. Így a gazdaság azon szereplői, akik eddig kénytelen voltak működésüket felfüggeszteni – mint például a turizmus és a vendéglátás –, is megkapnák az esélyt az újraindulásra azzal, hogy a védettséget igazolni tudó polgárok igénybe vehetnék ezeket a szolgáltatásokat.

A védettség státuszának ellenőrzéséhez egy applikáció bevezetését javasoljuk, amellyel bárhol és bármikor zökkenőmentesen ellenőrizni lehet az érintett személy koronavírussal szembeni védettségét.”

Fotó: Robin Utrecht/SOPA

Forrás: Magyar Kereskedelmi és Iparkamara

#koronavirus #kamara #oltas #vedettsegiigazolas #applikacio

H I R D E T É S