Back office
Back office
Az SZJA-mentesség népszerűbbé tette a diákmunkát
Idén január elsejétől a 25 év alatti munkavállalók jövedelmét nem terheli 15 százalékos személyi jövedelemadó, ami érezhetően növelte a diákmunkára jelentkezők számát: többek között ennek az intézkedésnek is köszönhető, hogy az ELTE-Trenkwalder...
A magyar cégek közel harmada tervez létszámbővítést
Elsősorban Budapesten és a Dél-Alföldön várják a növekedést, az év második negyedévében, míg Dél- és Közép-Dunántúlon stagnálás várható.
Megérkezett az összes, munkavállalókat segítő EU-s hitel
A koronavírus hatását ellensúlyozó, valamint a csökkentett munkaidős és az önálló vállalkozók támogatására fordított állami támogatások kompenzációjaként.
Több mint kétmillió ember tekinthető ma álláskeresőnek
Komoly változásban a munkaerőpiac: a munkaerőhiány és a pandémia új munkavállalói igényeket eredményezett, és erre a munkáltatóknak is reagálniuk kell.
A reálkereset 5,4%-kal nőtt egy év alatt
Az átlagkereset pedig 13,7 százalékkal, így a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 467 300 forint lett.
Inkább programok és nyitott iroda, mint négynapos munkahét
A Műegyetemi Állásbörze szervezői által készített kutatás szerint a pandémia után is marad a home office, der a munkáltatók nem akarnak négynapos munkahetet.