mit dolgozott, hivatas, karrier, christopher walken
Fotó: Christopher Walken FB-oldal

Mit dolgozott azelőtt Christopher Walken?

H I R D E T É S

A 79 éves színész már több, mint 100 filmben szerepelt, megmutatva, hogy bármilyen műfajban megállja a helyét.  Pályafutása során rengeteg igazi klasszikusban láthattuk, mint például a Ponyvaregény vagy a Kapj el ha tudsz. 

Christopher Walken hosszú idők óta a showbizniszben van, ugyanis már 10 évesen is TV képernyőn volt. 16 évesen egy érdekes karrierváltáson ment keresztül, ugyanis

oroszlán idomítónak állt.

Ahhoz képest, hogy milyen veszélyesnek hangzik ez a munka, 2012-ben Walken a Vanity Fair-nek adott interjújában, azt mondta, ez a munka elég egyszerű volt számára, és egy kis extra pénzért kezdte csak el csinálni a nyári szünete alatt. Bevallotta azt is, hogy inkább asszisztens volt, mint idomító.

Azt is elmesélte, hogy a fő előadónak nem volt gyermeke, viszont az egyik előadás részét képezte, hogy úgy öltözött fel, mintha a fia lenne, egy ugyanolyan öltözékben. Amikor befejezte az előadást, egy oroszlán maradt a porondon, ekkor Walken feladata volt bemenni, és trükköket csinálni az oroszlánnal. Nőstény volt, és Sheba-nak hívták, nagyon aranyos állat volt szerinte. Inkább volt olyan, mint egy kutya, mint sem egy ragadozó.

Nem nehéz elképzelni, hogy a cirkusz szürreális világa inspirálhatta számos mesteri alakítását, amikor olyan karaktereket alakított, akik ki lettek taszítva a társadalom által.

Fotó: Christopher Walken FB-oldal

H I R D E T É S