blank

Álláskeresés a koronavírus-krízis alatt? Ezeket kell figyelembe venni…

blank
blank

H I R D E T É S

Az álláskeresés fárasztó és rendkívüli alaposságot igénylő dolog, a korona-válság pedig súlyosbítja a problémát. A német munkaügyi irodák ugyan zárva vannak, de a határidők továbbra is érvényesek. Lássuk, milyen állami támogatásra jogosult ebben a helyzetben az ember.

Sajnos rengetegen vesztették el állásukat a járványhelyzetben, amiből normális esetben az következik, hogy számukra a következő lépés a személyes jelentkezés a munkaügyi hivatalban. Na de mi van most, hogy a legtöbb ilyen iroda március óta zárva tart? Természetesen meg kell próbálni telefonon vagy online elérni őket, hiszen a munkavállalóknak Németországban kötelességük bejelenteni állásuk elvesztését. Ha azonban önhibánkon kívül nem sikerül elérnünk a megfelelő szakembereket, ne essünk kétségbe, a különleges helyzetre való tekintettel biztosan megértők lesznek velünk a hivatalnokok.

Mindazonáltal ahhoz, hogy munkanélkülisegélyhez jussunk, mindenképpen meg kell felelnünk egy sor követelménynek: álláskeresőként kell regisztrálnunk, pályáznunk kell az ellátásra, elérhetőnek kell lennünk és persze bizonyíthatónak kell lennie, hogy hajlandóak vagyunk a munkakeresésre. Sőt, a pályázóknak meg kell felelniük az úgynevezett minősítési időszakban is, ami azt jelenti, hogy a munkanélküliség regisztrálása előtt az elmúlt 30 hónapban legalább tizenkét hónapig kötelező biztosítással kellett rendelkeznie az embernek.

Ha a bevételi forrás megvan, akkor pedig itt az idő magunkba nézni: milyen állást akarunk? Van időnk gondolkozni, vagy például családunk ellátásának érdekében azonnal új munkahelyet kell találnunk? Kérjük ki nyugodtan ismerőseink és barátaink tanácsát is, vagy nézzünk profi segítség után!

Forrás: https://www.welt.de

Szerző: T.M.

#allaskereses #pandemia #munkanelkulisegely #Nemetorszag #allaskereses

H I R D E T É S