Üzletasszony
Forrás: Envato

A nyugdíjkorhatár kitolódására számítanak a magyarok

blank
blank

A nyugdíjkorhatár emelésével számolnak a magyarok a Prémium Pénztárak reprezentatív kutatása szerint, a legpesszimistább fiatalok úgy vélik, ők 73-74 évesen mehetnek majd nyugdíjba.

A felmérés szerint a nyugdíjpénztári tagsággal nem rendelkező, dolgozó magyarok a jövőbeni nyugdíjkorhatárt átlagosan 71 évre tették, ami jóval több a mostani szabályozás szerinti 65 évnél. A Prémium Pénztárak szerdai tájékoztatása szerint a most 18-24 évesek arra számítanak, hogy ők már csak 74 évesen mehetnek majd nyugdíjba. A 25-34 évesek 73 évre teszik ezt, 72 évvel számolnak a most 35-44 évesek, a 45-54 év közöttiek 68,8 évvel, az 55-64 évesek pedig 66,4 évvel kalkulálnak.

A felmérésből az is kiderült, hogy kifejezetten a nyugdíjas éveire a megkérdezetteknek csak 17 százaléka spórol. A nyugdíjhoz közelebb állóknál ugyanakkor jóval magasabb az arány, az 50-64 éveseknél már 31 százalék a nyugdíjcélú megtakarítással rendelkezők aránya.

A Prémium Önkéntes Nyugdíjpénztár saját adatai alapján a tagok között egyre inkább megjelennek a fiatalok, a hat évvel ezelőtti helyzethez képest 2021-re a 21-30 éves belépők aránya 10 százalékról 20 százalékra emelkedett. A belépéskori átlagéletkor egyébként 2021-ben 39 év volt. A tagok között a legnagyobb arányban, 34 százalékkal a 31-40 évesek képviseltetik magukat, a 41-50 évesek aránya pedig 33 százalék.

A Prémium saját adatai szerint az átlagos egyéni befizetés tavaly 202 ezer forint volt. A befizetések összege azzal párhuzamosan emelkedik, ahogy fogy az idő a nyugdíjig: tavaly éves szinten ez az összeg az egyéni befizetéseknél átlagosan 113 ezer forint volt a 21-30-asok körében, az 51-60 éveseknél már 209 ezer forintra ugrott, a 61-70 évesek körében pedig elérte a 278 ezer forintot.

A 31-40 évesek felhalmozott vagyona 4,8 milliárd forintot tett ki, az 51-60 éveseké meghaladta a 21,7 milliárd forintot, míg a tagok összvagyona a 2017-es évvégi 48 milliárd forintról 62 milliárd forintra nőtt 2022 februárjáig.

Forrás: MTI

Fotó: Envato