Az embert többek között az különbözteti meg az állatoktól, hogy képes az idő múlt-jelen-jövő jellegű érzékelésére, felosztására és az ezzel történő tudatos tervezésre. És ha már tervezhetőnek ítéli meg a jövőt, nem rest tervezni sem. Így egyrészt valóban kiszámíthatóbb a várható történések egy része, másrészt viszont azt, amit a vámon nyerünk, lehet, hogy elveszítjük a réven: mindez ugyanis sok stresszel és feladattal is jár. És vajon jól kalkulálunk-e, vajon minden eshetőségre gondolunk-e? Van-e B-tervünk? Professzor Doktor Wilhelm Mártával (PTE TTK Sporttudományi és Testnevelési Intézet) latolgatjuk.

Miközben gyerekeinknek általában már általános iskolában hét-nyolc órája van, és kis túlzással fejben deriválni is megtanulhatnak, miközben klaviatúráinkon kopácsolva igyekszünk atombiztosra bebetonozni a jövőnket (megtakarítások, megtakarítások a megtakarításokhoz, megtakarítások megtakarításai és azokhoz szükséges megtakarítási terveink), aközben lehet, hogy éppen a legegyszerűbb és a legfontosabb információknak nem vagyunk birtokában. Annak, hogy mi vesz minket körül, és mihez nyúlhatunk, ha tényleg baj van… Ha esetleg egyszer mégis kiderül, hogy a pénz nem ehető?

Amíg az ember a természet részeként élt, fontos volt számára ismerni azt. Tudta, mi ehető, és mi mérgező.

Manapság, bár rengeteg értékesnek bizonyuló tudás áll rendelkezésünkre, a társadalom jelentős része valószínűleg éhen halna, ha csak az erdőkben, mezőkön megtermő növényekre kellene szorítkoznia. Így lehetséges az is, hogy az egyébként már említett amarántot messzi földről importáljuk, miközben itthon is megterem. Elfelejtettük őseink tudását, a lehető legegyszerűbb kérdésre, hogy mi ehető a környezetünkben, ami nem a szupermarketek polcairól származik, és amit nem termeltünk meg, alig tudunk válaszolni.

A fintor, az undor jelzése 60 millió éves ösztön, így tanítják többek között a csoportokban élő csimpánzok egymásnak generációról generációra, melyik bogyót nem szabad megenni. Az állatok jóval rátermettebbnek bizonyulnak nálunk, ha túlélésről van szó a természetben: kiváló érzékszerveikre, például nálunk jóval erősebb szaglásukra hagyatkozva könnyebben eligazodnak. Emberként néhány generáció óta veszni hagyjuk ősi tudásunkat. Persze ne a végletek miatt legyen rá szükség, de semmiképpen nem baj, ha tudjuk, mit vehetünk el a természet asztaláról, ha úgy alakul.

Vannak, akik ismerik a gombákat, a gyógynövényeket és ezeket gyűjtik. Van többféle erdei termés, a kökény, a som, a naspolya, a csipkebogyó, ami a piacról is ismerős lehet számunkra, és remélhetőleg az erdőben sem kevernénk össze őket valamilyen mérgező bogyóval. Nem minden esetben, de legtöbbször igaz, hogy ha a növény bokra szúrós, tüskés, akkor termése vélhetően ehető. Ez alól is van azonban kivétel, például a szúrós csodabogyó. Az emberi épített környezet nem egyszer olyan dísznövényekkel van tele, amelyeknek termése mérgező, ilyen a tiszafa is akár. Ha egy bogyó vagy gyümölcs gyanúsan érintetlen és szép marad a természetben, az azt jelenti, hogy az állatok sem fanyalodnak rá: minél hívogatóbb tehát, annál valószínűbb, hogy valami nem stimmel vele. Az ehető gomba a csigáknak is ízlik, a mérgező nekik sem.

Klasszikus példa arra, milyen könnyű egyik-másik növényt összetéveszteni, a medvehagyma és a gyöngyvirág esete. Persze a profik tudják a virágzási időt, ismerik a kisebb-nagyobb különbségeket a szemre hasonlatosabb növények között és ezek egészen jól taníthatók, többek között erdei iskolákban, vagy családi programokon.

A gyökerekhez visszanyúló reformkonyhák is régi-új ízekkel ismertetnek meg minket: a csalán forrázva például már nem is csíp és kitűnő ásványianyag-forrás, akár rizottóhoz.

Hogy mennyi ember mennyi ideig bírná a természet asztaláról étkezést, az függ a mennyiségtől, illetve az egyének egyedi adottságaitól is. Az azonban biztosan nem árt, ha néhány alapvető növénytani információ birtokában vagyunk, még akkor is, ha most éppen jólesőn nyújtóztunk egyet a monitor előtt a cikket olvasva, miközben kicsomagoltuk kezünk ügyébe eső szendvicsünket. Legközelebb a kerti fű közül, a rétről, vagy a parkban szedhetünk hozzá salátának valót, vagy ehető virágot, ami még a szendvics látványát is különlegesebbé teszi.

Írja meg! Érdekel a véleménye: Ön mennyire érzi a természetben felkészültnek magát az önellátásra?

Szerző: B.E.

Fotó: Envato

#fenntarthatosag #eletmod #fogyasztas