Vannak olyanok, akik önmagukat kérdezik, hogy ha mások ugyanarra a szituációra szinte csak legyintenek, rájuk miért tud olyan nagy hatással lenni. A többiek ítélkezése miatt még azt sem merik megengedni, hogy rosszul érezzék magukat! Az önostorozás indul be leginkább; dühösek, amiért nem tudnak kiállni magukért … nem képesek visszaszólni … kifejezni nemtetszésüket … faképnél hagyni az illetőt… Inkább otthon (vagy a munkahelyi mosdóban, hogy bent senki ne lássa) sírnak egyet, falat döngetnek, és „helyreteszik magukban a dolgokat”.  

Mindannyian mások vagyunk, igen eltérő élettapasztalatokkal rendelkezünk, más-más élethelyzetben vagyunk éppen, az önismeret-önbecsülés skálán egészen máshol helyezkedünk el. Azt hiszem, nem meglepő, hogy éppen ezért a fellépésünk, a kommunikációnk is meglehetősen sokszínű tud lenni egy-egy zaklatásos helyzetben is. A határaink máshol húzódnak, a tűrőképességünk eltérő. Egy munkahelyi kollektíva színes paletta a tagok sérülékenységét tekintve (is), ily módon, amikor célunk egy biztonságos légkör, környezet felépítése; ezzel számolni szükséges. Ahhoz, hogy hosszútávon fenntartható legyen az egymás iránti kölcsönös tisztelet, a jóhiszeműség, az ítélkezésmentesség, beszélnünk kell a határokról, a határátlépésekről, határainak védelméről.

Zaklatást elszenvedőként érdemes saját viszonylatunkban gondolkozni és arra figyelni, bennünk mi zajlik, ránk milyen hatással van a másik magatartása. Ahányan vagyunk, annyiféleképpen éljük meg az ilyen helyzeteket; másokhoz hasonlítani saját megéléseinket nem vezet előre. Fontos az érzések felismerése, és bagatellizálás helyett például segítség kérése, ami a tisztánlátást is előmozdíthatja.

A potenciális zaklatói oldalon pedig tisztában kell lenni azzal, hogy az ún. fogadó oldal ezerarcú, tehát egyáltalán nem borítékolható, hogyan fogunk kijönni egy-egy túltolt közeledésből, egy-egy sikamlós poénból, sorozatos szexista megnyilvánulásokból, netán szándékos hatalmi visszaélés körébe tartozó többletelvárások kifejezésekor. A saját elképzeléseink és a valóság között adott esetben nagy űr is tátonghat.

A jogi szabályozás is a zaklatott fél által észlelt, megélt negatív változásokat értékeli, vagyis azt, hogyan élte meg az ’áldozat’ a helyzetet, a munkahelyi környezet negatív irányban történő megváltozása milyen hatással volt rá (megalázónak, megszégyenítőnek, ellenségesnek, támadónak élte meg). A zaklató szándéka, ami a magatartása, viselkedése mögött állt; mondhatni többlet információ. Tehát jóhiszeműen, mondjuk úgy, nem szándékosan is lehet bántani, sérelmet okozni, amiért felelősségre vonás jár.

Az egyik legfontosabb tanácsom ily módon a folyamatos önreflexió! Gondoljuk végig, milyen hatást válthatunk ki másokban és figyeljünk. Amennyiben a legcsekélyebb kétely is megszólal bennünk; álljunk meg, vonuljunk vissza, hagyjunk fel az addigiakkal. Amennyiben egyértelmű elutasító jelzéseket kapunk, ill. ellenkezést, nemtetszést tapasztalunk; természetesen akkor is.

Tartsuk tiszteletben egymás határait!

Szakértő: dr. Sebestyén Andrea, PhD, zaklatasmentes.hu

#zaklatas #coaching #fenntarthatojollet #diszkriminacio #egyenjogusag