Smiling Ballet Teacher

A legjobbnak lenni – biztos hely a munkaerőpiacon

blank
blank

Munkaerőpiaci trendeket kutató szakemberek szerint nemcsak az új kérdés a pályaválasztásnál, illetve a karrierépítésnél, hogy milyen időtálló szakmát válasszunk, hanem az is, milyen típusú képzésen vegyünk részt. A képzési kínálat széles, középszinttől felsőfokig gazdag a paletta, lehetőség van a valódi life long learning-re. Csak azt kell tudnunk eldönteni, mit szeretnénk.

„A pályaorientációra élethosszig tartó módon kell gondolni. Ez egy életpálya tervezés. A legfontosabb a célkitűzés és a célhoz vezető utak megtervezése.” – mondta Piacsek László, a PBKIK Humánerőforrás-Fejlesztési Osztály vezetője a Munka világa című műsorban. „A folyamatot érdemes már óvodás korban elkezdni. Megnézni, hogy néz ki a szakmák világa, és mi az, ami a mi számunka leginkább megfelelő lehet. Ebben a pedagógusoknak és a szülőknek is nagy szerepük van.” – mondta a szakember.

Elemzők szerint soha nem volt annyi egyéni pályaválasztási tanácsadásra igény, mint napjainkban, hisz sok olyan új szakma jött létre, ami nem ismert sem a pályaválasztók, sem a szülők számára.

„A pályaorientációban jártas szakemberek abban tudnak segíteni, hogy felvázolják a képzési, intézményi lehetőségeket, a munkaerőpiaci trendeket, ehhez kell igazítani az egyén érdeklődési körét és tehetségét. Ennek a négy területnek az összehangolása zajlik a tanácsadás keretében.” – mondta Piacsek László, hozzátéve, hogy „minél hamarabb sikerül megtalálni magunkban azt, amihez kedvet és tehetséget érzünk, annál előbb találunk rá a nekünk való képzési formára, és annál tovább tudunk a nekünk való képzési úton rajta maradni, így annál biztosabban tudjuk megtalálni a helyünket a munkaerőpiacon is.”

A képzési struktúra tavalyi átalakítása a piaci igényekre próbál reagálni. Mind az átjárhatóságot, mind az egymásra építkezést lehetővé teszi az új struktúra. Az állam mindenki számára két szakmát és egy szakképesítést ingyenesen biztosít, ebből következően bármelyik életkorban lehet iskolai körülmények között új szakmát szerezni. – hangzott el a műsorban. „Az új szakképzési rendszer egyik kiemelt célja, hogy senki ne morzsolódjon le, mindenkinek legyen legalább egy részszakmája.” – mondta a szakértő.

„Ha megkérdeznek ma egy munkáltatót, hogy milyen munkaerőt keres, azt fogja mondani, olyat, aki akar dolgozni. Ezért is fontos tudnunk, hogy mit szeretnénk csinálni, mert ha ez megvan, akkor meg fogjuk találni a helyünket. Nem azt fontos tudni, hogy mi az, ami értékálló, hanem azt kell megtalálnom magamban, amiben én lehetek a legjobb, amiben kimagasló eredményt tudok elérni. Ismerünk olyat, aki cukrászatban kiváló, miközben alapvetően bölcsész. Tehát a kiválóságra törekvés a fontos, hogy elérjem, hogy én legyek a legjobb a saját területemen, akkor biztosan megtalálom a helyem a munkaerőpiacon.” – mondta Piacsek László.

Hogyan hat a munkaerőpiaci trendek változása a hivatás kiválasztására? Hogyan befolyásolja a professzionális tudást és szakmai ismereteket a digitalizáció? Mit kezdhetünk a robotizációval? Hogyan függ össze a tehetség kibontakoztatása az életpályaszakaszokkal és az életkorral? És mindezt hogyan támogatja az új képzési struktúra?

#kepzes #palyavalasztas #karrier #onismeret #tanacsadas