blank

10 milliárd forinttal segíti a kormány a startup cégeket

blank
blank

A kormány a Széchenyi Alapok alapkezelőn keresztül juttatja hozzá az induló magyar vállalkozásoknak a megpályázható 300 millió és 1,5 milliárd forint közötti összegeket.

A befektetést nem közvetlenül a startupok kapják, hanem azok a szervezetek, amelyek képesek megtalálni a legéletképesebb ötleteket és vállalkozásokat és mentorálni azokat.

A Magyarországon működő ezer startup nagyjából 25 ezer magasan képzett szakembert foglalkoztat, illetve 2-3 ezer fejlesztőt azok az egykori startupok, amelyek már kinőtték ezt a kategóriát, nemzetközi piacokon vannak, de a kutatás-fejlesztési központjukat általában Magyarországon tartják.

Varga Mihály pénzügyminiszter a Világgazdaság kérdésére elmondta, a kormány célja, hogy ne legyen forrásoldali probléma, a pénzeszközök hatékony felhasználása ugyanis az újraindítás fontos eleme.

Fotó: Envato

#startup #palyazat #tamogatas