blank
kiev

2,3 milliárd eurót költ a keleti partnerség programjaira az Unió

blank
blank

AZ Európai Bizottság közleménye szerint a cél a kereskedelem, a növekedés és a foglalkoztatás növelése, a demokratikus intézmények és a jogállamiság megerősítése, a nemek közötti egyenlőséget szolgáló és befogadó társadalmak előmozdítása.

Josep Borrell az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője a bejelentéssel kapcsolatban azt mondta: a program középpontjában a demokrácia, a felelősségteljes kormányzás és a jogállamiság előmozdítása áll majd, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy az együttműködés pozitív, konkrét eredményeket hozzon.

A javaslat a tervek szerint hozzájárulhat majd a keleti partnerség jövőbeli politikájáról szóló megbeszélésekhez, többek között a 2021 decemberére tervezett keleti partnerségi csúcstalálkozón.

Az EU keleti partnerség programja 2009-ben indult azzal a céllal, hogy megerősítse az uniós tagállamok és hat kelet-európai és dél-kaukázusi partnerország – Örményország, Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Grúzia, a Moldovai Köztársaság és Ukrajna – közötti politikai és gazdasági kapcsolatokat.

Forrás: MTI

#gazdasag #unkio #europaibizottsag