Bagossy Norbert

2,5 millió forintra pályázhatnak a kezdő előadók

H I R D E T É S

Immár nyolcadszor írta ki az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma induló előadói alprogramjának pályázatát. Idén is mentori programot, szakmai támogatást, illetve 2,5 millió forintot nyerhetnek el a pályázók.

Sikeres pályázás után a kiválasztott induló és kezdő előadók, zenekarok hang- és képfelvétel elkészítésére, turnék és fellépések, valamint ezek kommunikációjának megvalósítására fordíthatják az összeget, amely félmillió forinttal emelkedett – közölte a Hangfoglaló Program ma az MTI-vel.

Az alprogram az anyagi támogatás mellett egész éves közös munkát, fejlődési lehetőséget, képzéseket és mentori együttműködést jelent. A zenekarok számára a támogatott időszak egy könnyűzenei életpálya első lépcsője, amely az artisztikus karrier és a tudatos alkotói munka alapja lehet.

A 2014-ben indult program elbírálása többlépcsős rendszerben történik, a pályázóknak szakmai zsűri előtt kell bemutatkozniuk. Az elnyerhető összeg 2,5 millió forintra emelése mellett az is változás az előző év kiírásához képest, hogy a Hangfoglaló Kollégium idei felhívásában már nem köti a jelentkezést magyar nyelvű dalhoz.

Továbbra is olyan, pályájuk elején járó zenekarok és énekesek jelentkezését várják, akiknek eddig legfeljebb egy, nem szerzői kiadású lemezük jelent meg, az elmúlt 18 hónapban maximum húsz koncertjük volt, illetve csak két olyan dallal rendelkeznek, amelyeket az előző másfél évben ötnél többször játszottak országos rádiók.

A pályázatot szeptember 30-án éjfélig lehet benyújtani az NKA felületén.

Fotó: Wikimedia

#palyazat #konnyuzene #nka

H I R D E T É S