A Frontiers in Sustainable Cities című folyóiratban publikált tanulmány készítői 53 ország 167 városának adatait összevetve megállapították, hogy 23 kínai város, köztük Sanghaj, Peking és Hantan, valamint Moszkva és Tokió a felelős az összkibocsátás 52 százalékáért.
Az ENSZ becslése szerint a globális üvegházhatású-gázkibocsátás 75 százalékát a városok adják. Az Euronews által közölt elemzésben kínai, indiai, amerikai és európai uniós városok voltak túlsúlyban.
A fejenkénti kibocsátás tekintetében ugyanakkor az európai, amerikai és ausztrál városok jelentősen túlszárnyalják a fejlődő országok városainak többségét. Kínában azonban, amelyet a tanulmány a fejlődő országok közé sorolt, a fejenkénti kibocsátásra vonatkozó mutatók számos városban megegyeznek a fejlett országok adataival.
A globális átlaghőmérséklet már most több mint 1 Celsius-fokkal meghaladja az iparosodás előtti szintet és afelé halad, hogy túlszárnyalja a párizsi klímaegyezményben meghatározott 1,5-2 Celsius-fokos korlátot.
A tanulmány készítői ugyanakkor megjegyezték, hogy a rendelkezésre álló adatok egy része töredékes. A városok jelentéseinek hiányosságai megnehezítik az összehasonlítást.
Fotó:
#uveghaz #kornyezetszennyezes #fenntarthatosag