A hónap végéig lehet pályázni Az Év Felelős Foglalkoztatója díjra

H I R D E T É S

Idén hatodik alkalommal hirdette meg az OFA Nonprofit Kft. “Az Év Felelős Foglalkoztatója” elnevezésű díját, a közlemény szerint kiemelten fontos, hogy a munkáltatók az emberi erőforrást vállalatuk legfontosabb értékeként kezeljék, megtartásuk, fejlesztésük és jóllétük érdekében erőfeszítéseket is tegyenek.

„A felelős foglalkoztató olyan eszközöket alkalmaz és tevékenységeket folytat, amelyek a munkavállalók elkötelezettségét és elégedettségét növelik. Fontosnak tartja a minőségi munkahelyek megteremtését, a család-barát hozzáállást, a közösségteremtést, a fejlődési és előrelépési lehetőségek biztosítását, a képzést és fejlesztést, a csapatépítést, az egészségmegőrzést ” – áll a közleményben

A korábbi évekhez hasonlóan idén is több kategóriában osztanak díjakat: elismerés jár a felelős foglalkoztatás terén legjobban teljesítő kisvállalkozásoknak, középvállalkozásoknak, nagyvállalatoknak, valamint a közszféra szervezeteinek – tették hozzá.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2021-ben is képzési különdíjban részesíti a képzés/szakképzés területén legkiemelkedőbb pályázatot, továbbá idén negyedik alkalommal van lehetőség Restart-Up kezdeményezés különdíjára pályázni, azoknak a cégeknek, amelyek aktívan tesznek a 45 év feletti munkavállalók foglalkoztatásának javításáért, megtartásáért, idén kiemelt figyelemmel a járványhelyzet okozta kihívásokra.

Fotó: Envato

Forrás: MTI

#foglalkoztatas #dij #palyazat #vallalkozas #mkik

H I R D E T É S