blank

A vakcinahiány miatt késleltetik a harmadik oltás beadását Olaszországban

blank
blank

H I R D E T É S

A harmadik adag védőoltás helyett a római kormány a védettségi igazolás érvényességének hosszabbítását tervezi, ezzel egy időben az országba érkezett afgán menekültek minél gyorsabb beoltását rendelték el.

A mindkét adaggal átoltottak igazolványának érvényességét az eddigi kilenc hónapról egy évre hosszabbítanák meg. Az intézkedéssel el akarják kerülni, hogy az év elején beoltottaknak, többségükben egészségügyi dolgozóknak, már szeptemberben be kelljen adni a harmadik adag vakcinát, miközben az olaszok egy része még első vagy második dózisban sem részesült. 

A kormány a védettségi igazolás meghosszabbítását hamarosan bejelenti, ezen kívül kezdeményezik az oltottság kötelezővé tételét bizonyos szakmákban. Ez mostanáig csak az egészségügyben és az oktatásban dolgozókat érintette: az oltást megtagadó orvost vagy tanárt más, a betegektől és a diákoktól távoli munkakörbe helyezhetik át, de állásából is felfüggeszthetik.

További tervezett intézkedésként szerepel, hogy a társadalombiztosítási intézet nem állja az oltás nélkül karanténba helyezett dolgozók betegszabadsági költségeit – írja az Új Szó.

Közben Mario Draghi kormányfő az Olaszországba érkezett több mint háromezer afgán minél előbbi beoltását rendelte el.

Fotó: Envato

#jarvany #oltas #vedettseg #olaszorszag

H I R D E T É S